hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Öt új pályázat a vidékfejlesztési programban

  • adozona.hu

Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési programban, egyebek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére – jelentette be Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az OTP Bank agrárágazati igazgatóságának sajtótájékoztatóján.

A pályázatokból a precíziós gazdálkodásra átállás támogatására 100 milliárd forint, az élelmiszer-feldolgozók fejlesztésére – két külön felhívásban – 200 milliárd és 50 milliárd forint, illetve a gombatermesztés támogatására 20 milliárd forint áll rendelkezésre, továbbá a kertészeti üzemek gép- és eszközbeszerzésére is lehet támogatást nyerni.

Az államtitkár hangsúlyozta: azt várják, hogy a forrásoknak köszönhetően a 2027-ig tartó támogatási ciklus végére a magyar mezőgazdaság termelékenysége elérheti a régi európai uniós országok termelési szintjének kétharmadát a jelenlegi 44 százalékról. Szintén a várakozások között említette, hogy a programok segítségével 2027-ig sikerül végrehajtani a teljes magyar élelmiszeripar modernizációját és megteremteni a precíziós gazdálkodásra átállás feltételrendszerét.

Tájékoztatása szerint a forrásokra a kis őstermelőktől egészen a nagyobb élelmiszeripari cégekig pályázhatnak az ágazat szereplői.

Feldman Zsolt felidézte: hogy a Vidékfejlesztési program keretében a következő hét plusz két éves időszakban 4265 milliárd forint uniós és magyar állami támogatás hívható le az agrárium és a vidék fejlesztésére. Az összegből idén és jövőre 1500 milliárd forintra lehet pályázni, ami önmagában is több mint amennyi az előző hétéves ciklus egészében rendelkezésre állt.

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a többi között arról beszélt, hogy az OTP aktív az ágazat finanszírozásában. Közlése szerint az OTP-csoport agrár-hitelállománya mintegy 1000 milliárd forint, amelyből 700 milliárdot külföldön, 300 milliárdot pedig Magyarországon helyeztek ki. Szólt arról is, hogy a következő hét évben több mint 4000 milliárd forint támogatás érkezik a szektorba és a vidékfejlesztésbe, amit úgy értékelt: "soha nem látott fejlődés várható" az időszakban.

Szabó István, az OTP Bank agrárágazati igazgatóságának ügyvezető igazgatója kifejtette: az agrárpolitika paradigmaváltása nyomán immár nemcsak egymilliárd forintos, vagy az alatti értékű, hanem akár 4 milliárdos projekteket is finanszírozni kell. A szakember arra számít, hogy a következő két-három évben megduplázódhat az eddig kihelyezett hitelállomány, akár 1800-2000 milliárdos finanszírozási igény is jelentkezhet.

A Vidékfejlesztési program finanszírozásában az elvárt banki fedezettség biztosításában kiemelt szerepe van az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványnak (AVHGA). Az elmúlt években a támogatást nyert vállalkozások 38 százalékát segítette agrárgarancia. A kezelési díj jelentős részét az AM a gazdálkodóktól átvállalja, ezért az AVHGA minden mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházás megvalósulását két évig díjmentesen biztosítja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink