OGY – a jövő hétre is kezdeményezte a kormány a parlament rendkívüli ülésének összehívását

  • MTI

Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az erről szóló levél a parlamenti honlapon olvasható – tette közzé az MTI.

Ruff Bálint nyolc előterjesztés megtárgyalását indítványozta.

Ezek között szerepel a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény módosítása, a kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást érintő egyes törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló, valamint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslat.

OGY, kormány, parlament rendkívüli ülésének összehívása, Miniszterelnökséget vezető miniszter, hetedik rendkívüli ülés,
Kezdeményezte a kormány a parlament hetedik rendkívüli ülésének összehívását – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock
A héten elhalasztották a zárószavazását, de a jövő héten ismét a parlament elé kerülhet a közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvénymódosítás. A miniszter kérte a napirendre vételét a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő energetikai tárgyú vállalások teljesítéséhez szükséges törvények módosításának, továbbá a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről szóló törvénymódosításnak. Megvitathatja az Országgyűlés az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvényjavaslatot, valamint a megye és a kormánymegbízott elnevezés alkalmazásával összefüggő egyes törvények módosítását.

Ruff Bálint az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásával kapcsolatos törvényjavaslat megtárgyalását azzal indokolta, hogy a demokratikus jogállam működésének nélkülözhetetlen feltétele a múlt megismerhetősége és a közintézmények átláthatósága. A megye és a kormánymegbízott elnevezéssel kapcsolatos törvénymódosítás biztosítja a közigazgatási szervezetrendszer átláthatóságát, közérthetőségét, valamint elősegíti az egységes jogalkalmazást – közölte a miniszter. A dokumentum szerint a zárószavazásra kerülő törvényjavaslatok elfogadásának célja a gazdasági versenyképesség növelése, a lakossági és termelői terhek enyhítése, az európai uniós források hiánytalan lehívása, a megújuló energetikai és geotermikus reformok felgyorsítása, egy független állami gördülőállomány-kezelő társaság felállítása. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozásával hatékonyan megvalósulhat a közvagyont érintő visszaélések feltárása, a közvagyonvesztés megakadályozása, valamint a vagyonkimentés megszakítása – indokolta kezdeményezését Ruff Bálint.

A parlament tavaszi ülésszaka június 15-én véget ért, azóta a kormány minden héten kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, a jövő heti lesz a hetedik rendkívüli ülés.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Átalányadó és EKHO

Széles Imre

tb-szakértő

Kölcsön alkalmazottnak

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink