hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyári munkalehetőség diákoknak

  • MTI/Adózóna

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel – jelentette be a minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cseresnyés Péter közölte: a program keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a kezdő időpontban, július 1-jén már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor, augusztus 31-én pedig még nem múltak el 25 évesek. A diákok június 20-ától jelentkezhetnek a programban való részvételre.

Az szaktárca arra számít, hogy a programban munkát végző diákok száma várhatóan meghaladja a 20 ezret – mondta az államtitkár.

Cseresnyés Péter aláhúzta: a program már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel nemcsak a korai munkatapasztalat megszerzését, hanem a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja a fiataloknak. Az államtitkár különösen fontosnak tartotta, hogy a diákok a nyári munkavégzéssel „élesben” szereznek ismereteket a munka világáról.

Emlékeztetett: a program a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek esetében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.

A nyári diákmunka a tapasztalatok alapján a hátrányosabb helyzetű megyékben – mint Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg – népszerűbb, így nagyobb összeget és létszámot tervezett az NGM. Emellett felhívta a foglalkoztatók figyelmét arra, hogy fokozottan ügyeljenek az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód követelményének helyi érvényesítésére. A kiválasztás során alkalmazzák és tartsák be az összeférhetetlenségi szabályokat.

Cseresnyés Péter szólt arról is, hogy 2013-ban 16 ezer, 2014-ben közel 25 ezer, tavaly több mint 27 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a kéthónapos program keretében. Az idén rendelkezésre álló összegből több mint 9000 diák foglalkoztatása valósulhatna meg, ha mindenki 2 hónapos szerződést kötne. De a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy általában a fiatalok egy-egy hónapot töltenek munkával, így a foglalkoztatottak száma a kalkulált létszámot lényegesen meghaladja – mondta.

Kifejtette, a fiatalok munkába állását támogató programok – köztük a Nyári diákmunka program – segítségével sokan találtak a munkát, míg 2010-ben a munkanélküliség 30 százalék körüli volt a fiatalok körében Magyarországon, addig ez 2016-ra 15 százalék alá csökkent.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink