hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Növelhetik a nyugdíjakat és a béreket. Az IMF jóváhagyta a szerb elképzeléseket

  • MTI/Adózóna

Jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a szerbiai bérek és nyugdíjak mérsékelt növelését 2017-ben, ugyanakkor arra figyelmeztette a nyugat-balkáni országot, hogy oldja meg a veszteséges állami vállalatok helyzetét.

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök sajtótájékoztatóján ismertette az IMF-fel folytatott megbeszélések eredményét.

A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége azért érkezett a nyugat-balkáni országba, hogy elvégezze a Szerbiával kötött, 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti hitelről szóló megállapodás hatodik felülvizsgálatát. A küldöttség több szerb politikussal és gazdasági vezetővel találkozott.

A kormányfő kiemelte: a tárgyalások hosszúak és nehezek voltak, de Szerbia büszke az elért eredményekre, mert az IMF nagyon óvatosan közelített a felvetett bér- és nyugdíjemeléshez. A Valutaalap végül beleegyezett abba, hogy a következő évben a közszférában dolgozók bérei 5-7 százalékkal növekedjenek, a nyugdíjasok pedig kapjanak egyszeri, ötezer dináros (12 550 forint) pénzügyi támogatást az idén, jövőre pedig mérsékelten emelkedjenek a nyugdíjak.

Emellett az IMF további hat hónapos haladékot adott Belgrádnak arra, hogy rendezze az adósságban úszó bori rézbánya helyzetét. Aleksandar Vucic ezzel kapcsolatban kijelentette: minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy vásárlót találjon a bányára, akár „térden állva kéri majd a kínaiakat” arra, hogy vásárolják meg. A bori rézbánya évente mintegy 100 millió dináros (251 millió forint) veszteséget okoz az államnak.

A sajtótájékoztatón Dusan Vujovic pénzügyminiszter elmondta, hogy a jövő évi költségvetést a tervek szerint december közepén fogadja el a parlament. Hozzátette: a kormány az idén 2,7-2,8 százalékos, jövőre pedig legalább 3 százalékos GDP-növekedést vár.

Az IMF júniusban javított Szerbia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzésén, és 1,8-ról 2,5 százalékra növelte a várt GDP-növekedést. Ugyanakkor arra is figyelmeztette Szerbiát, hogy mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy csökkentse a GDP 75 százalékát kitevő államadósságot, és meg kell oldania a veszteséges állami vállalatok helyzetét.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink