66 találat a(z) IMF cimkére

Az IMF visszaesésre számít, rontotta gazdasági előrejelzését Magyarországra vonatkozóan Cikk

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett friss előrejelzésében a júliusi prognózisához hasonló idei globális gazdasági növekedéssel számol, de a jövő évre vonatkozó várakozását enyhén visszafogta – közölte az MTI.

IMF-küldöttség egyeztet újabb hitelrészletről Ukrajnában Cikk

Ukrajnába érkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, hogy a kijevi vezetéssel egyeztessen egy újabb hitelrészlet megadásának a feltételeiről.

Tovább nő az infláció, csaknem stagnál a gazdaság idén Magyarországon az IMF szerint Cikk

Idén 0,5 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a magyar gazdaság a tavalyi 4,9 százalékos emelkedést követően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint. Az infláció a tavalyi 14,5 százalék után idén 17,7 százalék, jövőre 5,4 százalék lesz, míg a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,6 százalék után 4,1 százalék lesz idén és 3,8 százalék jövőre.

15,6 milliárd dolláros hitelmegállapodást kötött Ukrajnával az IMF Cikk

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői szinten négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros hitelmegállapodást kötött Ukrajnával.

IMF: a vártnál sokkal jobban teljesít idén a magyar gazdaság, jövőre viszont elapad a lendület Cikk

Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő az idén Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentése szerint.

Görögország idő előtt vissza tudta fizetni az adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak Cikk

Görögország a lejárat előtt csaknem két évvel vissza tudta fizetni adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) – közölte Hrísztosz Sztaikúrasz görög pénzügyminiszter.

Az EU 150 millió euró támogatást nyújt Moldova gazdasági stabilizálásához és reformprogramjához Cikk

Az Európai Unió a 150 millió euró (mintegy 55,5 milliárd forint) összegű makroszintű pénzügyi támogatást nyújt Moldova gazdasági stabilizálásához és reformprogramjának előmozdítására – közölte az uniós tanács hétfőn.

1,4 millió dolláros támogatást kaphat Ukrajna az IMF-től Cikk

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt tervezi, hogy akár már szerdán dönt 1,4 milliárd dollár támogatás megítéléséről Ukrajnának – közölte kedden késő este az IMF ügyvezető igazgatója.

Felfüggesztette a Világbank az oroszországi és a fehéroroszországi programjait Cikk

A Világbank bejelentette szerdán, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette minden oroszországi és fehéroroszországi programját Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt.

IMF-előrejelzés a magyar GDP-növekedésről és inflációról Cikk

Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint.

Az IMF után a Világbank is felfüggesztette afganisztáni kifizetéseket Cikk

A Világbank zárolta az afganisztáni segély- és fejlesztési projektekre szánt összegeket a radikális iszlamista tálibok hatalomátvétele nyomán – közölte a nemzetközi pénzügyi szervezet egyik szóvivője.

Az IMF számottevően javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését Cikk

Jelentősen, 4,3 százalékról 6,2 százalékra javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – áll a szervezet hazánkról szóló IV. cikkely szerinti konzultációt lezáró ma közzétett részletes jelentésében. Az IMF jelentésében elismerően szól a magyar gazdaságvédelmi intézkedésekről, a támogató költségvetési politikáról, a munkahelyek megvédéséről és a beruházások ösztönzéséről, olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Pandémia: átmeneti extra adót fizettetne a tehetősekkel az IMF Cikk

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben – számolt be szerdán a Financial Times című üzleti napilap.

Rontott az IMF a korábbi gazdasági növekedési prognózisán Cikk

A koronavírus-járvány korábban becsültnél nagyobb negatív hatása miatt rontott idei világgazdasági prognózisán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán kiadott felülvizsgált jelentésében.

Felfüggeszti a legszegényebb országok adósságtörlesztését a G20 Cikk

A G20, a húsz legnagyobb iparosodott ország pénzügyminisztereinek a tanácsa szerdán megállapodott a legszegényebb országok hiteltörlesztési kötelezettségének a felfüggesztéséről május elejétől az év végéig.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink