Közeledik a nem állami laboratóriumok éves adatszolgáltatási kötelezettségének határideje

  • adozona.hu

A nem állami laboratóriumok kötelesek összefoglaló jelentést készíteni az adott naptári év során elvégzett összes – Nébih által engedélyezett – vizsgálatukról. A jelentést a hivatal részére, a tárgyévet követően, január 31-éig kell a laboratóriumoknak benyújtaniuk, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Az adatszolgáltatást a Nébih oldaláról is letölthető „2. sz. melléklet az éves jelentés adattartalmáról” elnevezésű Excel-dokumentum segítségével kell megtenni.

A 2024. évi tevékenységről szóló bevallást 2025. január 31-éig kell beküldenie minden, az élelmiszerláncban részt vevő nem állami, de élelmiszer-, takarmány-, állategészségügyi-, növény-egészségügyi-, növényvédőszer-maradék- és talajvédelmi vizsgálatokat végző laboratóriumnak. Az éves jelentésnek többek között tartalmaznia kell az elvégzett vizsgálatok számát és eredményét is.

Az állategészségügyi vizsgálatokat végző laboratóriumok esetében kivételt képeznek a mentesítési programok alá vont kórokozók. Az ezekre vonatkozó negatív vizsgálati eredményeket ugyanis az érintettek havi bontásban, minden hónap 15-éig megküldik a Nébih részére.

Az éves jelentést tartalmazó táblázatot az laboreng@nebih.gov.hu e-mail címre kell megküldeni.

A tárgymezőben a „labor neve” éves jelentés címnek kell szerepelnie.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiskereskedelmi adó

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kiva és az ellenőrzött külföldi társaság

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink