hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-ra vonatkozó rendeleteket módosított a kormány

  • adozona.hu

Változnak a NAV-nál foglalkoztatott kormánytisztviselői és pénzügyőri képesítésekre vonatkozó előírások – derül ki a kormány 439/2020. számú, szeptember 23-án kihirdetett rendeletéből, amely más, az adóhatóságok tevékenységével összefüggő kormányrendeleteket is módosít.

A módosítások többsége a kihirdetést követő 20. napon, némelyike január 1-jétől lép hatályba.

Az új jogszabály szerint bővül a felsőoktatásban szerzett jogi szakképzettségnek és egyes munkakörcsoportokban szakképzettségnek minősülő képesítések köre.

Egy másik rendelet módosítása szerint az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozik majd a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott Központi Bűnjelnyilvántartó Rendszer üzemeltetése és felügyelete.

A rendelet szabályozza továbbá a különleges gazdasági övezetek adózásával kapcsolatos különös illetékességi előírásokat, emellett módosulnak az adóigazolásokkal összefüggő eljárási szabályok is.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidős dolgozó szabadsága

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Bor értékesítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Munkahelyi baleset epilepszia esetén

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink