hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV kontra ex-dolgozók: folytatódik az adok-kapok

  • OTS

Vancsura István, aki a NAV volt dolgozójaként Horváth Andrást követően szintén visszaélésekkel vádolta az adóhatóságot, reagált az adóhivatal ezzel kapcsolatos közleményére.

Vancsura István OTS-hez eljutatott közleményében a következőket írja:

1. A NAV teljesen értelmetlenül, alaptalanul hivatkozott a munkaügyi peremre és jogviszonyom megszüntetésére, mert a másodfokú bíróság semmilyen módon nem vizsgálta, de hatáskör hiányában sem dönthetne a 2014.03.27-ei sajtóközleményemben állítottakról.

A NAV által egyébként szóba hozott munkaügyi peremet illetően az elsőfokú bíróság már 700 000 forintot meghaladó összeget ítélt meg javamra. További keresetekben - jogorvoslatom alapján - a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megsemmisítette és új eljárást rendelt el. Ezekben a keresetekben új elsőfokú döntés még nem született. Egy keresetben Kúriai felülvizsgálati döntés van folyamatban.

2. A NAV valótlanul állította, hogy a Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜIG) 2013.01.01-jei megszüntetése után a láncolatos adócsalások feltárásában nagyobb hatékonysággal működött. Ez a NAV alábbi adatai alapján tényszerűen is cáfolható.

A NAV állítása szerint 2013.01.01. után az egy megállapítással zárult adóellenőrzés során átlagosan 50,1 millió forint nettó adókülönbözetet tárt fel, ezt megelőző évben pedig csak 25 milliót. Ezzel szemben a NAV elhallgatta azt a tényt, hogy a KÜIG (szétverését megelőző években) fennállásakor egy megállapítással zárult adóellenőrzés során átlagosan 200 millió forint körüli nettó adókülönbözetet tárt fel.

A KÜIG megszüntetésével az adóhatóság elérte, hogy a legkockázatosabb adózói körben az adócsalással megállapított adókülönbözeti feltárás hatékonysága 100 százalékos szintről 24,7 százalékra csökkent. A NAV így négyszer-ötször annyi vizsgálattal tudott csak országosan hasonló eredményt produkálni, mint azt korábban a KÜIG egyedül tette.

A láncolatos vizsgálatok mutatóinak elemzése még elszomorítóbb képet mutat, itt a hatékonyság 16%-os szintre csökkent.

A NAV a 2014.03.27-ei közleményében a viszonyítási számadatokat elhallgatta és valótlan tájékoztatást adott a nyilvánosság részére, ezért nem hozta nyilvánosságra a KÜIG 2009-2011. évek vonatkozó számadatait sem.

3. A NAV valótlanul állította azt is, hogy a KÜIG nem volt hatékony a legkockázatosabb adózók ellenőrzésében és a konkrét ügyek befejezésében, ennek ellenkezője viszont igazolt és tényszerűen kijelenthető.
 
Kiemelten hangsúlyozni kell, hogy 2007-ben a központosított ellenőrzés a KÜIG-en belül azzal a céllal jött létre, hogy kifejezetten a szervezett adóelkerülési magatartások feltárásával, illetve az adócsalásra létrehozott vállalkozások ellenőrzésével foglalkozzon, a beszedési mutatóktól függetlenül. E mutatók egyébként nem tértek el lényegesen más megyei igazgatóságok mutatószámaitól sem. A NAV adószakmai berkein belül köztudott volt, hogy ennek a legkockázatosabb, bonyolult céghálózatos adózói körnek a vizsgálatok során keletkezett jelentős összegű adóhiányok megfizetésére sem fizetőkészsége, sem fizetőképessége nincsen, azonban e körben a deviáns adózói magatartások teljeskörű feltárása nélkülözhetetlen, mindezt speciális szervezeti formában és a megyei igazgatóságoktól eltérő adószakmai gyakorlattal, tudással lehetett csak elérni és amely feltárások nyilvánvalóan hosszabb időt igényeltek. Ezért volt a KÜIG más, viszont ezen a területen a leghatékonyabb adóhatósági szervezet volt. Ez a 2. pontban írt számadatok alapján tényekkel igazolható.

A KÜIG-et rendkívüli hatékonysága és kiemelkedő eredményei miatt még a NAV-on belül más igazgatóság felsővezetői is elismerték, sőt néha irigyelték is.

4. A legkockázatosabb adócsalók üldözésére hivatott KÜIG működésébe direkt módon, hatalmi visszaélésekkel, jogellenesen beavatkozni, ilyen módon gyengíteni, akadályozni az igazgatóságot egyetlen NAV vezető által, egyetlen ügyben sem megengedett.

Jóllehet számos ügyben felmerült ennek gyanúja, továbbá nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági kockázat állhat fenn, mindannyiunk súlyos adóforintját érinti, ennek ellenére sem a NAV, sem a felelős Minisztérium nem rendelt el, érdemi, mindenre kiterjedő vizsgálatot, még jogszabályi előírás ellenére sem. E kérelmek negligálására és eltusolására irányuló szándék és a kivizsgálások elmaradása arra engednek következtetni, hogy az államigazgatási rendszer normál működésében is súlyos problémák állapíthatók meg.

5. A Bűnügyi Főigazgatóság felállítása miatt érdekes módon a KÜIG-en kívül egyetlen más adóhatósági igazgatóság sem szűnt meg, erre hivatkozni szintén szakmaiatlanság és valótlanság.  

A KÜIG 2007. évtől megalakulása óta a napi ellenőrzési munkákban szorosan együttműködött a nyomozati szervekkel és vámhatóságokkal, munkájukat kölcsönösen kiegészítették, segítették. Ezen a tényen a Bűnügyi Főigazgatóság létrejötte sem változtatott, munkájuk egyébként sem váltja ki a megyei adóigazgatóságok ellenőrzési feladatait.
OLVASSA EL a témában korábban megjelent írásunkat is!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink