hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tízezer doboz cigarettával buktak le a reptéren

  • adozona.hu

Londonba induló utasok poggyászaiban közel tízezer doboz különféle márkájú, román zárjeggyel ellátott cigarettát találtak a pénzügyőrök a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Az elkövetők eltérő időpontokban indultak a repülőtérről, azonban úticéljuk közös volt: Londonba szerettek volna eljutni. Állításuk szerint a dohánytermékeket részben saját fogyasztásra, részben ismerősök számára szerezték be, de volt, aki elismerte, hogy igazi célja az értékesítés volt. Vásárlást igazoló számlákat egy esetben sem tudtak felmutatni a kereskedelmi mennyiségű jövedéki termékről.

A NAV Repülőtéri Igazgatóságának kollégái lefoglalták a több mint 17 millió forint értékű cigarettát, majd költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságára. Az elkövetők együttesen akár 30 millió forint jövedéki bírságra is számíthatnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Taoelőleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Épületenergetikai beruházás taokedvezménye

Pölöskei Pálné

adószakértő

Végelszámolás során pótbefizetés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink