hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megugrott a lakáshitelek száma és összege

  • MTI

Az első hat hónapban mintegy 53 ezer lakáshitelt engedélyeztek 404 milliárd forint értékben, 2017 első fél évéhez képest az engedélyezett hitelek száma 18 százalékkal, összegük 39 százalékkal nőtt – derül ki a KSH Statisztikai tükör című kiadványából.

A KSH összegzése szerint az emelkedés az állami támogatás nélküli hitelek esetében jelentős volt, míg az állami támogatású hitelek száma és összege kismértékben csökkent. A lakáshitelek folyósítása szintén bővült 2018 első felében, számuk több mint tizedével, összegük 48 százalékkal emelkedett 2017 azonos időszakához képest.

A KSH kiadványa szerint 2018 első fél évében összesen több mint 14 ezer igénylőnek folyósítottak családi otthonteremtési kedvezményt (csok), mintegy 29,8 milliárd forint értékben.

A teljes hitelállomány 57 százaléka a bankoknál koncentrálódott, 28 százaléka volt jelzáloghitel-intézeteknél és 12 százaléka lakástakarék-pénztáraknál. A takarék- és hitelszövetkezetek által nyújtott hitelek a teljes állomány mindössze 3,5 százalékát tették ki 2018 első fél évének végén. Ezek az arányok nem változtak a 2017. végihez képest.

Az idei első fél év végén a teljes lakáshitel-állomány 3140 milliárd forintot tett ki, ez 4,1 százalékos (125 milliárd forintot kitevő) emelkedés a 2017. december 31-én elért összeghez képest. Eközben a lakáshitel-állomány GDP-hez viszonyított aránya az előző év végi 7,9 százalékról 8,2 százalékra nőtt. 2014 végén a lakáshitel-állomány 52 százalékát még a devizaalapú lakáshitelek tették ki, ami a devizahitelek forinthitelre váltása után, 2015 decemberére 0,2 százalékra, 6,8 milliárd forintra esett vissza. Összegük azóta tovább csökkent, 2018 közepére már csak 3,9 milliárd forintot tett ki.

2018 első felében az engedélyezett lakáscélú hitelek 52 százalékát bankok adták, szemben a 2017. első fél évi 47 százalékkal. A lakástakarék-pénztárak részesedése ez idő alatt 21-ről 17 százalékra csökkent.

2018 első hat hónapjában több mint 52 ezer lakáshitelt folyósítottak, 390 milliárd forint értékben. 2017 első fél évéhez képest a hitelek száma 5 ezerrel, 11 százalékkal, összege 126 milliárd forinttal, 48 százalékkal nőtt.

2018 első fél évében a használtlakás-vásárláshoz folyósított hitelek összege 277 milliárd forintra bővült, ami 42 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2017 első fél évéhez képest az építéshez nyújtott hitelek száma 15, összegük 24 százalékkal nőtt. Az átlagos hitelösszeg 400 ezer forinttal 4,8 millió forintra emelkedett. Egy új lakás vásárlására folyósított hitel összege átlagosan 7,7-ről 11 millió forintra emelkedett – olvasható a KSH összegzésében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink