hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megtévesztő árképzés miatt indított eljárást a versenyhivatal

  • adozona.hu

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a magyarországi kontaktlencse- és szemüveg-kiskereskedelem egyik meghatározó vállalkozásával, az eOptika Kft.-vel szemben, mivel valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat honlapján és hirdetéseiben, például az árak feltüntetésénél – közölte a GVH.

A hatóság gyanúja szerint a vállalkozás a honlapján olyan ár-összehasonlítást alkalmaz, amely vizuális kialakításával – áthúzott "Bolti ár", élénken hangsúlyozott online ár, valamint a kettő közti "kedvezmény" mértéke – megtévesztő módon árcsökkentés benyomását kelti a fogyasztókban. Valójában azonban vélhetően nincs szó valódi árkedvezményről, az ár-összehasonlítás alapjául szolgáló "Bolti árat" pedig a cég korábban valószínűleg nem alkalmazta.

Közölték, a hivatal emellett azt is feltételezi, hogy a vállalkozás az iWear kontaktlencsék kapcsán – a cég logójának és márkanevének használatával – azt a téves benyomást kelti weboldalán és reklámjaiban, hogy a termékek megvásárolhatók a webáruházában. Ott azonban a gyártó termékei nem elérhetők, helyettük a cég az általa forgalmazott kontaktlencsék megvásárlására ösztönöz. A fogyasztók így összetéveszthetik a céget a termékek valódi forgalmazójával.

A GVH ezúttal is hozzátette, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás időtartama három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – olvasható a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink