hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszüntették a kötelező pénztárgép-használatot – Ukrajnában

  • MTI

Az ukrán kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy mostantól nem lesz kötelező a vállalkozóknak pénztárgépet használniuk elszámolásaikhoz, a számlákat regisztrálhatják mobiltelefonon, táblagépen vagy más elektronikus eszközön is.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök a kabinet ülésén rámutatott arra, hogy Ukrajnában a pénztárgépek eladása igazi „monopoltörténet” volt: a cégeknek húszezer hrivnyáért, azaz több mint 209 ezer forintért kellett megvenniük az eszközt, amelynek használatáért havi 200 hrivnyát (2092 forintot) is fizetniük kellett.

„Pont az ilyen dolgokért nem tisztelik az államot” – jegyezte meg a kormányfő.

Hrojszman kiemelte, hogy a kötelező pénztárgéphasználat megszüntetésével Ukrajnában a vállalatok összesen kétmilliárd hrivnyát, vagyis csaknem 21 milliárd forintot takarítanak meg.

A gazdaságfejlesztési minisztérium előző nap közzétett adata szerint Ukrajnában jelenleg 107,6 ezer vállalkozó 280,5 ezer pénztárgépet használ a számlák regisztrálására.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy 2017 végén az ukrán kormány megemelte a korábbi 200 ezer hrivnyáról (körülbelül 2 millió forint) 500 ezer hrivnyára (5,2 millió forint) azt az éves bevételt, amely fölött kötelező a pénztárgép használata a kereskedelmi és a szolgáltató vállalatoknak. Tavaly májusban viszont kiterjesztették ezt a kötelezettséget valamennyi, háztartási gép, komputer, okostelefon és más elektronikai cikk árusításával foglalkozó kereskedőre, tekintet nélkül az éves bevételükre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégautó értékesítése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Lakásingatlan-hányadok értékesítése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs