hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megsemmisítendő élelmiszert forgalmaztak, rendőr és állatorvos is segített

  • adozona.hu

Jelentős mennyiségű rossz minőségű termék üzletszerűen elkövetett forgalomba hozatala, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat tizenkilenc ember ellen a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség, a hatóságok több mint 250 tonna lejárt szavatosságú élelmiszert foglaltak le – közölte az ügyészség szóvivője pénteken.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a bűnszervezet – amelynek tagjai között négy rendőr és egy állatorvos is volt – egy élelmiszer-megsemmisítéssel foglalkozó ócsai céghez szállított termékek nagyüzemi mértékű átcsomagolásában és ismételt forgalomba hozatalában vett részt.

A cég különböző áruházláncoktól szerződés alapján vett át lejárt, illetve a lejárathoz közeli szavatosságú élelmiszereket: tejtermékeket, nyers húst, felvágottakat, édességet, kávét. Ezeket a termékeket, valamint a hatóság által lefoglalt élelmiszereket szigorú eljárási rend alapján meg kellett semmisíteniük, ám 2011-ben a céget irányító vádlott úgy látta: az élelmiszerek egy része még értékesíthető lehet – ismertette a vádirat lényegét a szóvivő.

A cégvezető a többi vádlott közreműködésével megszervezte a lejárt szavatosságú áruk ismételt forgalomba hozatalát. Az alkalmazottak kiválogatták a még eladható termékeket, majd ezeket a viszonteladással, kiskereskedelemmel foglalkozó vádlottak, valamint a környékbeli lakosság előre egyeztetett időpontokban megvásárolták. A viszonteladók között egy rendőr is volt.

A megsemmisítésre szánt áruból nagy tételben vásárolt egy törökbálinti cég is, amelynek raktárában hígítóval lemosták a csomagolásra nyomtatott lejárati időket. Ezután átcsomagolták, és érvényes fogyaszthatóságot mutató dátumot nyomtattak az élelmiszerekre, így hozták újra forgalomba. A raktár hulladékkal, lomokkal szennyezett volt, a rendetlenséget egerek és patkányok tetézték.

A lejárt szavatosságú termékek forgalomba hozatalát néhány rendőr és egy állatorvos is segítette – tette hozzá Gyugyi Csilla.

Az állatorvos a hozzá befutó panaszok ellenére sem rendelt el ellenőrzéseket, és az érintett rendőrökkel együtt az ócsai cégvezetőt előre tájékoztatta a várható hatósági ellenőrzésekről, hogy napokkal korábban „felkészülhessenek”.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 2014 márciusában – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának munkatársaival, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közreműködésével – tíz helyszínen tartott házkutatást. Átfésülték az ócsai cég székhelyét, telephelyét, továbbá az átcímkézett árukat értékesítésre átvevő emberek dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktárait.

Több mint 250 tonna, több tízezer tétel élelmiszert találtak és foglaltak le. A bűnszervezet tagjai közül négyen korábban előzetes letartóztatásban voltak, ám már mindannyian szabadlábon védekezhetnek – tette hozzá a szóvivő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓAJÁNLÓ

Kérdések és válaszok

Fejlesztési tartalék

Nagy Norbert

adószakértő

Elhatárolt veszteség

Pölöskei Pálné

adószakértő

Behajthatatlan követelés 100 ezer forint alatt

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 május
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs