hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megalakult a Nemzeti Versenyképességi Tanács, Varga a reklámadóról is beszélt

  • MTI

A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) alakuló ülésén megjelölt hat területet a gazdasági kabinet és a kormány is megtárgyalta, és jóváhagyta, hogy ezekkel kapcsolatban törvénymódosítási javaslatokkal élhessenek, ennek az előkészítése zajlik most – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten, a tanács második ülése után.

A miniszter bízik abban, hogy még áprilisban be tudják nyújtani a módosítási javaslatokat. Arról is beszámolt, hogy a tanács második ülésén a munkaerőpiac versenyképességét vizsgálták.

A testület tagjai az alakuló ülésen hat területen láttak lehetőséget arra, hogy már rövid távon a versenyképességet érdemben javító döntések szülessenek. Ezek a cégalapítás, az építési engedélyek, a villamoshálózati kapcsolódás, a kistulajdonosok védelme, az adófizetés és a fizetésképtelenség rendezésének kérdése. Varga Mihály szerint a tárcákon múlik, hogy milyen gyorsan lesz a javaslatokból jogszabály.

A csütörtöki ülésen azt vizsgálták a tanács tagjai, hol vannak még tartalékok a munkaerőpiacon. A munkaerő-mobilitást, a képzési támogatások rendszerét, az adófizetést és a járulékokat érintő kérdések kerültek szóba. A miniszter szerint nem lehet megelégedni a jelenlegi 67 százalékos foglalkoztatottsági szinttel, a 4,4 millió munkavállalóval. Itt még van tartalék, hasonló népességű országokban félmillióval többen dolgoznak - mondta.

Kifejtette, lehetőséget látnak arra, hogy az idősek, a fiatalok és a nők alkalmazásánál olyan új elemeket vezessenek be, amelyek növelik a foglalkoztatást. A részmunkaidőtől a nyugdíjasokra vonatkozó munkaügyi szabályokig terjedően lesznek kezdeményezések. A munkanélküliek, közfoglalkoztatottak körében is látnak még lehetőséget a foglalkoztatás bővítésére. Hamarosan itt is lesznek jogalkotási kezdeményezések – tette hozzá.

Hernádi Zsolt, a tanács tagja, a Mol elnök-vezérigazgatója a tájékoztatón azt mondta, amiket most "leszakítanak, alacsonyan lógó gyümölcsök", nem érintenek komplex társadalmi, gazdasági rendszereket. A tanács azokkal a kérdésekkel is foglalkozni akar majd, amelyekkel sokkal hosszabb távú hatásokat lehet elérni. A munkaerő képzésével, képzettségével, oktatásával kapcsolatos kérdések, az intézményrendszer működése és hatékonysága, a nyugdíj és az egészségügy terveik szerint mind a tanács elé kerülnek - mondta.

Az üzletember kifejtette: a kormány maradéktalanul elfogadta az alakuló ülésen megfogalmazottakat, és utasította az illetékes minisztereket, hogy a jogalkotási programba ezeket építsék be, és a lehető leghamarabb jogszabályváltozások legyenek belőlük.

Beszélt arról is, hogy a versenyképesség regionálisan és Európában is probléma; "nem elég önmagunkhoz, a régióhoz és Európához képest felzárkózni, tudomásul kell venni, hogy van egy globális verseny is" - hangsúlyozta.

Varga Mihály kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a Fidesz-frakció kérte a reklámadóról szóló javaslat levételét a napirendről. Az adó mértéke 5,3 százalék helyett az idei év egészére 5,25 százalékra csökkent volna az év hét hónapjára 9 százalékos mértékkel. A témát két héten belül megvitatják az érintett szakbizottságban, azután kerül sor a parlamenti tárgyalására. Ha a képviselők többsége más kulcsot javasol, azt fogadják majd el - mondta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Térítésmentesen kapott termék

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Átalányadózás év közbeni kezdéssel

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close