68 találat a(z) munkaerő cimkére

Cikk

Az agrárágazatban és az iparban zavartalan marad a munkaerő-ellátottság – jelentette ki Facebook-posztjában Bóna Szabolcs. Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter emellett jelezte, hogy fontos tisztázni, mire terjed ki a harmadik országbeli munkások Magyarországon történő foglalkoztatásáról szóló kormányhatározat – írja az agrarszektor.hu.

Cikk

A GKI Gazdaságkutató Zrt. adatai szerint éves szinten mintegy 350-550 ezer közötti munkaerőigény jelentkezett 2025-ben a magyar munkaügyi és állásközvetítő rendszerekben, a hiányt csak mintegy 60 százalékát sikerült több-kevesebb nehézség árán orvosolni. 150-250 ezer állás tehát részben vagy teljesen üres maradt, melyek közül legalább 65 ezer munkakör számíthat tartósan betöltetlennek ‒ mutat rá Horváth Tamás, a Menton Jobs Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Cikk

Óvatosabbak lettek a cégek a szellemi munkavállalók felvételében: kivárnak vagy sokszor csak projekt alapon alkalmaznak, a hirdetések száma is csökkent. Munkavállalói oldalon váltani inkább azok mernek, akiknek nem nőtt a bére, a jó szakemberek zöme most kapaszkodik a székébe, a passzív jelöltek elcsábítása nehezebb lett. Mérlegen a fehérgalléros toborzás – írja a hrportal.hu.

Cikk

A romló demográfiai helyzet mind itthon, mind külföldön foglalkoztatja a közbeszédet. A nyugdíjrendszer jelenlegi működési elve (felosztó-kirovó rendszer, azaz a foglalkoztatottak tartják el a nyugdíjasokat) a mostani formában nehezen fenntartható és kérdéses a működésének jövője is, mivel az átlagnyugdíj egyre jobban távolodik az átlagkeresettől. Szintén kérdéses, hogy hányan fognak dolgozni a jövőben, szükséges-e markáns vendégmunkás tömeg a GDP növekedés fenntartásához? – ezekkel a kérdésekkel foglalkozik hírlevelében a GKI Gazdaságkutató Intézet Zrt.

Cikk

A cégek többsége készül béremelésre idén. A munkáltatókon azonban egyértelműen tapasztalható, hogy hatalmas kihívás számukra akkora volumenű bérfejlesztést végrehajtani, amellyel a munkavállalók is elégedettek lennének. A hazai munkaerőhiány csak tovább emeli a tétet, ugyanis bizonyos kékgalléros munkakörökben már párezer forintos különbségért is hajlandóak a munkavállalók munkahelyet váltani. A cégeken ezért minden korábbinál nagyobb a nyomás a toborzás és munkaerő-megtartás tekintetében – emeli ki Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.

Cikk

A magyar gazdasági növekedés fenntartásához elengedhetetlen a munkaerő-tartalék mozgósítása és a külföldi dolgozók behozatala. Egy dolog azonban a toborzás, és más a megtartás: a termelés folyamatosságához létfontosságú a fluktuáció csökkentése és az új munkatársak beilleszkedése. Az, hogy a magyar és külföldi munkavállaló hatékonyan, jó munkahelyi légkörben dolgozzon együtt, a vállalat és a dolgozók érdeke is. A megtartás kulcsa a kiválasztási folyamatok gondos megtervezése és végrehajtása, a hibalehetőségek minimalizálása. A legprofibb munkaerő-kölcsönzők a sok évtizedes tapasztalat alapján és a törvényi előírások szerint szigorú előszűrés után ajánlják a megfelelő magyar és külföldi jelölteket, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a beilleszkedésükre, mellyel számos későbbi probléma megelőzhető – emeli ki Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.

Cikk

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke arra világított rá HR Fest szakmai rendezvényen, hogy az infláció drasztikus csökkenése miatt idén már várhatóan enyhülni fog a munkáltatókra ható béremelési nyomás. A minimálbért viszont egy EU-s szabályozás miatt is legalább 10 százalékkal, vagy a feletti mértékben kell majd emelni, ami feszültségekhez is vezethet a munkaerőpiacon – olvasható a hrportal.hu-n.

Cikk

Októberben a fogyasztói várakozások érezhetően javultak, mg az üzleti kilátások valamelyest romlottak a GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint. A GKI konjunktúraindexének értéke nem változott szeptemberhez képest. A cégek viszonylag kedvező foglalkoztatásra és árakra vonatkozó várakozásai sem módosultak érdemben az előző hónaphoz képest.

Cikk

A növekedési adatok kedvezőtlen alakulása ellenére 2023 utolsó negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 19 százalékuk tervez. Átlag feletti mértékben várható munkaerő-felvétel az alapanyag- és feldolgozóiparban, a pénzügyi és ingatlanpiaci cégeknél, az energetika és közmű, valamint az IT szegmenesekben is – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

5 éves időszakos szolgáltatásnyújtás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Alanyi mentes keret és cégautó eladás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink