hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megadóztathatók a sokmilliós végkielégítések

  • MTI/Magyar Idők

Megfelelnek a nagy összegű végkielégítések magyar adószabályai az európai jogi elvárásoknak – a strasbourgi bíróság döntése kapcsán Völner Pál a Magyar Időknek úgy fogalmazott: a különadó bizonyos esetekben világosan kijelöli a köz szolgálatában állók kereseti lehetőségeit, egyúttal megvédi a társadalmat a korábbi igazságtalanságoktól.

Fontos adóügyi döntést hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága: a hónap elején úgy határozott, hogy a nagy összegű végkielégítéseket megadóztató mostani magyar rendelkezések összeegyeztethetőek az európai jogi elvárásokkal ismertette a bírósági határozat lényegét a Magyar Idők szombati számában az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Völner Pál a strasbourgi testület érvei közül a legfontosabbakat kiemelve azt mondta: az ítélkező fórum szerint nem jelent túlzott elvonást a jelenleg hatályos 75 százalékos különadót kivető magyar szabályozás.

"Az ítéletből kiderül, hogy a megoldás nem példa nélküli a kontinensen, alkalmazása nem feszíti szét az európai jogrend kereteit" fűzte hozzá.

Völner Pál felidézte, hogy az Országgyűlés 2010-ben első felindulásból úgy határozott, hogy egyes korábbi, nagyobb, a társadalmat joggal felháborító végkielégítésekre extra közterhet vet ki, 98 százalékos kulccsal. A szabályozás kezdetben elbukott az Alkotmánybíróságon, és Strasbourgban már korábban is kezdeményeztek jogi eljárásokat egyes érintettek.

Ezek miatt az Országgyűlés módosított a jogszabályon, így jelenleg a végső juttatások beosztástól függően kétmillió, illetve 3,5 millió forint feletti részéből az állam 75 százalékot von el.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink