hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magyarországi cégek a román húsipari adócsalásban

  • MTI

Magyarországi cégek is érintettek az elmúlt évek egyik legnagyobb romániai húsipari adócsalási botrányában - adta hírül az erdélyi Krónika című napilap.

A több mint tízmillió eurós adócsalással gyanúsított, a hét végén előzetes letartóztatásba helyezett Justin Paraschiv ploiesti üzletember egyebek között két, Érden működő társaságán keresztül hajtott végre fiktív tranzakciókat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint.

A Magyarországon is üzleti érdekeltséggel rendelkező Paraschiv a vádhatóság szerint egy hetvenmillió eurós adócsalást elkövető szervezett bűnözői csoport főszereplője. A román, bolgár, szír, iraki és tunéziai állampolgárok által működtetett bűnbandát a DNA azzal gyanúsítja, hogy külföldi tulajdonosok nevén levő fantomcégeken keresztül húsipari termékekkel kereskedett, ám elmulasztotta befizetni Romániában az ügyletek után járó adókat.
A DNA hétvégi közleménye szerint a baromfihús-feldolgozásra és forgalmazásra szakosodott Carmistin-cégcsoport révén Justin Paraschiv állítólag magyarországi, bulgáriai és görögországi cégek bevonásával hajtotta végre a fiktív kereskedelmi ügyleteket. A jól kiépített adócsalási körforgásban az ügyészség szerint kiemelt szerep jutott a vállalkozó tulajdonában lévő, Érden működő Best Meat International és Frigo Érd cégeknek.

Paraschivék a hivatalos okmányokban azt tüntették fel, hogy a nyugat-európai országokban felvásárolt húsipari termékek a cégcsoport romániai tagjain keresztül a két magyarországi társasághoz kerültek, a valóságban azonban Romániában dobták piacra az árut - állítja a DNA.

Honlapja szerint a Frigo Érd napi hatvan tonna kapacitású, sertés-, marha- és lódaraboló üzemmel rendelkezik, az EU-szabványok szerint kiépített hűtőháza pedig az egyik legkorszerűbb Magyarországon. A létesítményben vámszabad terület működik, amely exportengedéllyel rendelkezik az EU, Közép- és Kelet-Európa országaira, valamint a Dél-Afrikai Köztársaságra, Japánra, Tajvanra és Koreára - írta az erdélyi lap.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink