hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Madárinfluenza Hajdú-Biharban

  • adozona.hu

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar vármegyében. Az érintett állomány felszámolása – már a gyanú alapján – kezdetét vette. Az újabb kitörés is igazolja: kiemelten fontos, hogy a baromfitartók fokozottan betartsák a járványügyi előírásokat – írja honlapján a Nébih.

A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánás településen található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen azonosították a vírust. Az állattartó a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.

Az állomány felszámolását – már a gyanú alapján – megkezdték a hatóságok. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van. 

A Nébih továbbra is kéri az állattartókat, hogy fokozottan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, hiszen a baromfiállományokat csak felelős hozzáállással óvhatják meg a fertőzéstől.

Kiemelten fontos, hogy a magas kockázatúként azonosított vármegyékben, a gazdasági állományok esetében kötelező a baromfik zártan tartása, az állatokat zárt helyen kell etetni és itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen szükséges tárolni. Az állatok megóvása, a fertőzés megelőzése érdekében lényeges, hogy kiemelten ügyeljenek a személy- és járműforgalomra, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére – olvasható a portal.nebih.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Behajthatatlan követelés

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Futóverseny nevezési díjának adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink