hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Legyen elővigyázatos, csalók telefonon próbálnak hozzáférni a bankszámlákhoz!

  • lapszemle

Telefonos banki csalás áldozata lett egyik olvasónk, akinek nem egyszerűen lenyúlták a pénzét, de még pénzmosásba is belekeverték. Emiatt a sértett számláját zárolták, így nem jut hozzá az időközben beérkezett pénzeihez, és nincs miből megélnie, olvasható a 24.hu oldalán.

János az OTP ügyfele, vele is az történt, mint számos más személlyel – felhívták a bank nevében, hogy veszélyben van a pénze. Azt mondták neki, hogy egy kecskeméti IP-címről éppen vásárolni akarnak a számlájáról az egyik legnagyobb online áruházban, 64 ezer forintért. János erre azt kérte, hogy tiltsák le a tranzakciót, mert nem ő kezdeményezte. Erre „kapcsolták” neki az „OTP biztonsági csoportját”, majd közölték, próbálják a tiltást intézni. Azt is mondták, hogy adathalászok megszerezhették az adatait, és addig fognak próbálkozni, amíg nem sikerül nekik a tranzakció. Illetve, hogy biztos vírus van a telefonján, és rávették, azonnal töltse le az AnyDesk-alkalmazást. János nem ismerte, mire való a program, de mivel megijedt, ideges volt, és nem akarta, hogy a pénzét lenyúlják, feltelepítette a programot, ahogy kérték. Így a csalók távoli hozzáférést, irányítást szereztek a telefonja felett.

A teljes cikket itt éri el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink