hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kormányinfó: támogatás a zenészszakmának, béremelés a postásoknak

  • adozona.hu

A kormány nem kíván változtatni a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, jelenleg hatályos intézkedéseken, mert bármilyen módosítás kockázatos lenne – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón.

A kormány semmilyen kockázatot nem vállal, a cél a második hullám megelőzése – hangoztatta.

Gulyás Gergely azt jelölte meg célként, hogy szeptember 1-jén az iskolák rendes tanulmányi rendben kezdhessék meg működésüket.

A zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is fenntartják – mondta.

A miniszter azt is közölte, hogy összesen 5,3 milliárd forintos támogatást kap a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészszakma. A keretből egy úgynevezett garázskoncert-sorozat indul, a felvételeket pedig mindenkinek elérhetővé teszik. A forrás egy részét kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánják.

A kormány levélben fordul az Európai Bizottsághoz, hogy a postánál megvalósulhasson a béremelés.

A miniszter kifejtette: a magyar gazdaság lehetőségei most sokkal korlátozottabbak, mint a koronavírus előtti hónapokban, és a Magyar Posta veszteséges cég. Ugyanakkor a postások méltatlanul keveset keresnek ahhoz képest, amilyen jó színvonalú szolgáltatást biztosít a vállalat.

Mivel veszteséges vállalatról van szó, béremelés csak akkor lehetséges, ha az Európai Bizottság ehhez hozzájárul. Ezért még csütörtökön levelet intéznek a testülethez a béremelés érdekében. Ennek mértékéről egyeztetnek a szakszervezetekkel, és biztos benne – mondta Gulyás Gergely –, hogy meg tudnak egyezni, a kérdés az, hogy Brüsszel is jóváhagyja-e.

A miniszter kitért arra is: a kormány döntött arról, hogy a Hajógyári-szigeten semmilyen beruházást nem támogatnak. Arról is határozat született, hogy a főváros IX. kerületében épülő kézilabdacsarnokot a Ferencvárosi Torna Club tulajdonába adják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink