Kiválás az EU-ból: van visszaút?

Megosztás Tetszik

Az EU-brit kilépési tárgyalások állása uralta az EP keddi plenáris ülésének vitáját, ahol napirend szerint a decemberi EU-csúcs eredményeiről lett volna főként szó. A Brexit kapcsán Donald Tusk azon üzenete adta meg a hangot, miszerint az EU nyitott az egész kiválási folyamat visszacsinálására.

A keddi vita legfontosabb európai uniós üzeneteként értékelte Richard Corbett, munkáspárti brit EP-képviselő (szocialisták és demokraták frakció) az Európai Tanács állandó elnökének azon kijelentését, hogy az Unió a maga részéről változatlanul kész lehet eltekinteni a brit részről kezdeményezett kilépési folyamattól. Másszóval, ha Nagy-Britannia meggondolja magát, akkor van visszaút is – summázta Tusk szavait a veteránt brit képviselő, hangsúlyozva mindennek jelentőségét.

Tusk ilyen irányú meglátását – amit a lengyel politikus twitteres üzenete is közzétett – a keddi vitával egy időben a brit Financial Times és a The Guardian is kiemelt helyen közölte. („Hacsak brit barátaink nem gondolják meg magukat, a Brexit jövő márciusra valósággá válik, annak minden negatív következményével együtt. Mi itt a kontinensen nem gondoltuk meg magunkat: mi továbbra is nyitottak vagyunk önök felé” – szólt az EiT-elnöki üzenet, amit Tusk az EP-plenárison mondott beszédében fejtett ki.)

Megfigyelők megjegyzik, hogy az esetnek különösen az a körülmény ad érdekes hátteret, hogy a napokban maga Nigel Farage, a Brexit egyik kezdeményezője és fő szószólója is úgy vélte, hogy ha ma lenne szavazás a brit kilépésről, a brit parlamentben a szándék kisebbségben maradna, és a közvéleményben is érezhető egy eltolódás a maradni akarók irányába. (Más kérdés, hogy mindebből Farage annak szükségét vonta le, hogy a Brexit-pártiaknak ismét fokozniuk kellene társadalmi-politikai kampányukat.)

A keddi strasbourgi EP-vita amúgy formálisan az előző félévet lezáró decemberi EU-csúcsról szólt – maga Tusk is beszéde kétharmadát ehhez kötődő más témáknak szentelte -, ám a frakciók, majd az egyéni képviselői hozzászólások oroszlánrészét a Brexit-kérdés vitte el.

A folyamat kapcsán a leggyakrabban emlegetett észrevételek amúgy részint – korábbi vitákhoz hasonlóan – „világosabb” és „egyértelműbb” brit álláspontot szorgalmaztak a leendő második tárgyalási szakasz kapcsán, részint az első szakaszban elértek formalizálását és az abban foglaltak „kőkemény garantálását” (Guy Verhofstadt EP-s „Brexit összekötő – belga, liberális – szavaival) követelték.

Gyakran elhangzott megint az is, hogy EU-tagság nélkül egy ország nem számíthat ugyanolyan előnyökre és kedvezményekre, mint amelyek a tagsággal járnak. Többen utaltak ismét az egymás területén élő állampolgárok jogbiztonságának kérdésére, és egyebek között Verhofstadt fontosnak érezte leszögezni, hogy a brit tagság megszűnését követő majdani átmeneti idő alatt az EU-munkavállalók szabad beutazása és munkavállalása Nagy-Britanniában változatlan kell, hogy maradjon.

Cserébe a függetlenség-párti euroszkeptikus brit képviselők ezúttal is leszögezték, hogy szerintük a leghelyesebb volna minden külön egyezkedés nélkül „itt hagyni az egészet”, az összhozadék szerintük így is az Egyesült Királyságnak kedvezne.

A Brexiten kívüli témák közül a legtöbben a migrációs válság kérdését érintették. Tusk a maga részéről ennek kapcsán mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy egyfelől mindent meg kell tenni az EU-területek védelméért és, hogy „többé ne fordulhasson elő a 2015-ös állapot”, másfelől mielőbb tisztázni kell, hogy az amúgy senki által nem megkérdőjelezett „szolidaritás” mi mindenben ölthet testet – ennek megítélésében ugyanis jelenleg távolról sincs konszenzus. Az EiT elnöke megerősítette, hogy a tagállamok vezetői kötelezettséget vállaltak, hogy „keményen dolgoznak a félév során annak érdekében, hogy júniusra kompromisszumra jussanak” ez ügyben.

A vita bizottsági végszavában Frans Timmermans bizottsági első alelnök – aki az addigra távozott Jean-Claude Juncker elnököt helyettesítette – a jelenleg legtöbb vitát kiváltó menekült-áthelyezés kérdését igyekezte kisebbíteni, hangsúlyozva, hogy az áthelyezési probléma messze nem a legjelentősebb szelete a menekültválság problémakörének. Sokkal átfogóbb, fontosabb kihívások állnak előtte, mint a külső határvédelem, vagy a forrásországokkal való együttműködés. A menekült-áthelyezés szerinte csak egy kis tétel a nagy egészben, amire egyébként is csak „végső esetben”, mint kényszerű, esetleges utolsó megoldásra kerülne sor.