hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kevesebben kaptak családtámogatást

  • adozona.hu

Eddig nem hozott eredményt a családi kedvezmény bevezetése. Erről tanúskodnak a Központi Statisztikai Hivatal családtámogatási adatai.

Szinte az összes családtámogatással kapcsolatos 2013. júliusi adat gyengébb volt a három évvel korábbinál – derül ki a KSH legfrissebb adatsoraiból.

Családi pótlékban például idén júliusban mindössze 1 millió 145 ezer család részesült, 58 ezerrel kevesebb, mint 2010 júliusában. Még ennél is jobban, 119 ezerrel mérséklődött a családi pótlékban részesített gyermekek száma. Mindez magyarázható lenne a juttatással kapcsolatos szigorításokkal (iskolásoknál meghatározott számú igazolatlan hiányzás esetén nem utalják a családi pótlékot), de az ezer családra jutó gyermekek száma is csökkent, 1624-ről 1603-ra.

A három évvel korábbinál kevesebb (37 639) szülő vette igénybe a gyermeknevelési támogatást (gyet), terhességi-gyermekágyi segélyt és gyermekgondozási díjat 14-14 százalékkal, gyes-t pedig 11 százalékkal kaptak kevesebben, mint 2010 júliusában.
A legújabb családi kedvezmény bevezetéséről ITT és ITT olvashat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink