hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kábítószergyanús csomagok voltak a lökhárítóban

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei megközelítőleg 10 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban Röszkén. A kábítószergyanús anyagot, valamint a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrség munkatársainak.

A NAV munkatársai egy szerb férfi vezette Renault Megan típusú személygépjárművet ellenőriztek Röszkén. A férfi elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban az autó tételes vizsgálata mellett döntöttek. A vizsgálócsarnokban folytatott szerelés gyorsan eredményhez vezetett, hiszen az első és hátsó lökhárító borítása mögül, összesen 39 csomagban, megközelítőleg 10 kilogramm marihuánagyanús anyag került elő.

A NAV munkatársai a 20 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot, valamint a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrség munkatársainak, akik a szerb férfit őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartoztatását.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás, alanyi mentesség

Nagy Norbert

adószakértő

Utólagos díjleszállítás számlázás

Nagy Norbert

adószakértő

Tábori étkezés ÁFA

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink