hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jön az azonnali átutalás: milliárdok kellenek a rendszerfejlesztéshez

  • MTI/lapszemle

Az azonnali fizetések rendszerének 2019-es bevezetéshez át kell alakítani a bankok és az egyes magyarországi bankokat összekötő átutalási rendszert, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában álló GIRO Zrt. működtet, mindez pedig vélhetően több milliárd forintba kerül majd – hangsúlyozta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az M1 aktuális csatornán.

Európában 4-5 országban érhető el az azonnali fizetések rendszere, minden esetben a bankrendszerek önkéntesen hajtották végre az átállást. Magyarországon a bankrendszer ilyen irányú fejlesztését a jegybank kezdeményezte, így minden magyar banknak, amelyik foglalkozik pénzforgalmi szolgáltatással, kötelező lesz az átállás, és egy időpontban kell csatlakoznia az azonnali fizetések rendszeréhez – magyarázta az igazgató.

Bartha Lajos kifejtette: ma még reggel 7 és délután 17 óra között zajlanak az átutalások, és nagyjából az átutalás indításától számítva másfél óra múlva érkezik meg az utalás a kedvezményezett számlájára. Az azonnali fizetések rendszerének bevezetése után a kedvezményezett címére másodpercek alatt érkezik majd meg az átutalás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink