hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jól eldugják a bankok a kimutatást az éves bankszámladíjakról

  • lapszemle

Január végéig mindenkinek meg kellett kapnia a 2020-as évre vonatkozó bankszámla-díjkimutatását, ami látványosan megmutatja, mennyit költött valaki bankolásra tavaly. A Bankmonitor.hu-hoz érkező kérdések alapján azonban úgy tűnik, sokaknak nem egyértelmű, miért is olyan fontos ez a kimutatás, illetve gyakran magának a díjkimutatásnak a megtalálása is gondot okoz.

A 11/2018. kormányrendelet kötelezi a bankokat arra, hogy 2021. január 31-éig ügyfeleiknek meghatározott formátumú, egységes díjkimutatást küldjenek. Tavaly ez még csak öt hónapról szólt, ám a most januári kimutatás már a teljes 2020-as év bankszámlaköltségeit tartalmazza.

Bár az éves kimutatásban a havi számlakivonatokhoz képest nincsenek új információk, mégis sokat segíthet azzal, hogy egyben látjuk a költségeket, ami néha meglehetősen sokkoló – írja a Bankmonitor.hu. Ennek hatására talán többen átgondolják bankolási gyakorlatukat, vagy szétnéznek a piacon, kedvezőbb számlát keresve maguknak.

Ezeket a díjakat tartalmazza a díjkimutatás:

– A fizetési számlához kapcsolódó díjakat (pl. a számla havi díja)
– A betéti kártyához kapcsolódó díjakat (bankkártya kibocsátási, éves díja)
– Az internetbank és a mobilalkalmazás díjait
– A telefonos banki szolgáltatások díjai
– Az sms-szolgáltatás díjait (például a netbanki belépésekről, tranzakciókról érkező üzenetek költségei)
– A fizetési számlához kapcsolódó kamatokat
– A folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatokat és díjakat

További információk ITT olvashatók arról, hogy hol találhatók meg az egyes bankoknál a  díjkimutatások.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakásszövetkezet tisztségviselői

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda

Bt.-beltag osztalék

dr. Udvari Jesszika

MBA, ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Egyéni vállalkozó, táppénz

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink