hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Élettársak a pácban: sokszorozódnak a gyermeket nevelők hátrányai

  • Széles Imre

Mennyit ér a gyermek az államnak, ha házastársak nevelik, és mennyit, ha élettársak? Az Alkotmánybíróság minap hozott határozata szerint alaptörvény-ellenes a családi pótlék összegében a megkülönböztetés. Az élettársak hátrányt szenvednek más juttatásoknál is.

Az Alkotmánybíróság (Ab) május 6-ai határozata megállapította, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. (Cst.) törvény szabályaiban az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy nem alakította ki annak a lehetőségét, hogy a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással.

A határozat egyben felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2014. december 31-éig tegyen eleget.

A Cst. 7. § (1) bekezdése a családi pótlékra jogosultak körét határozza meg, ezen belül pontosítva, hogy szülőnek a vérszerinti szülő, az örökbefogadó szülő és a szülővel együtt élő házastárs minősül, míg a 12. § (1) bekezdésének a) pontja arról rendelkezik, hogy a családi pótlék összegének a megállapításánál csak az igénylő háztartásában élő vérszerinti vagy örökbefogadott, illetve nevelt gyermekeket lehet figyelembe venni. 
OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, milyen veszteségeket kénytelenek elkönyvelni a gyermeket nevelő élettársak!
HASZNÁLJA CSALÁDIKEDVEZMÉNY-KALKULÁTORAINKAT IS!
http://adozona.hu/Kalkulatorok/Elettarsi_kapcsolat_eltero_jogosultsag_kozo_WUW4EH
http://adozona.hu/Kalkulatorok/Ber_es_csaladi_kedvezmeny_kalkulator_2014_I_I45O05

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Külföldi bér elszámolása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Kft. öregségi nyugdíjas ügyvezetője

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

2019 november
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X