hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így lesznek nyitva a boltok karácsonykor, szilveszterkor

  • MTI

December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, és december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét – közölte Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel.

A kereskedelmi törvény szerint december 24-én 14 óra után, illetve december 25-26-án, valamint január 1-jén, újév napján azok a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességüzletek és üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is nyitva tartanak.

A jogszabály előírja, hogy a szokásostól eltérő nyitvatartási időről tájékoztatni kell a vásárlókat.

Az MTI érdeklődésére az Aldi közölte, hogy december 22-én (pénteken) 126 üzletük 20 óra helyett 21 óráig lesz nyitva, kivéve azokat, amelyek nyitvatartási rendje egyébként is minden nap 22 óráig tart. December 31-én valamennyi üzletük 16 órakor zár.

Az Auchan Retail Magyarország arról tájékoztatott, hogy december 24-én az áruházaik többsége 14 óráig tart nyitva, kivétel a kecskeméti, amely délben zár. December 31-én a legtöbb áruházban rövidített nyitvatartással, 16 óráig várják a vásárlókat, a kecskeméti, a törökbálinti és a szolnoki áruház 14 órakor zár.

A Penny Market Magyarország közleménye szerint december 21. és 23. között minden Penny Market üzlet hosszabbított nyitvatartással, 22 óráig várja a vásárlókat, december 24-én zárva tartja boltjait, december 31-én 14 órakor zárnak az üzletei.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. közölte, hogy december 24-én az Interspar hipermarketek - 33 áruház - egységesen 14 órakor zárnak, a Spar és City Spar szupermarketek közül 335 12 órakor zár be, két üzlet délután 13 órakor, míg 7 délután 2-kor. December 31-én két Interspar hipermarket délután 14 órakor, míg 31 üzlet 16 órakor zár be, a Spar szupermarketek 12 és délután 14 óra között zárnak. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található üzlet kivétel, amely 22 óráig lesz nyitva.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. ismertette: az ünnepek alatt egyik üzlete sem működik hosszabbított nyitvatartással, a kereskedelmi törvénynek megfelelően a hipermarketek 14 órakor zárnak 24-én, hasonlóan alakul a kisebb alapterületű boltok, szupermarketek és Expressz üzletek, úgynevezett kényelmi formátumú áruházak nyitvatartása is, amelyekből 10 üzlet zárva lesz.

Megjegyezték, hogy a hipermarketek december 27-én reggel 6 órakor, míg a kényelmi formátumú áruházak a megszokott hétköznapi nyitvatartás szerint nyitnak. A Tesco összes áruháza december 31-én a szokott nyitvatartás szerint nyit és 18 óráig üzemel, 10 kényelmi formátumú áruház egész nap zárva lesz.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó foglalkoztatása

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Tanulószerződés nyári gyakorlat

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs