hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hathavi csúcson a kőolaj ára, teljes embargó Iránnal szemben

  • MTI

Idei csúcsára emelkedett a kőolaj világpiaci ára ma, miután az Egyesült Államok tegnap megerősítette, hogy az iráni olajvásárlási tilalom alól ideiglenesen mentesített országoknak is le kell állítaniuk importjukat május elsejétől.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára hathavi és egyben idei csúcsán járt ma.

Kedden közép-európai idő szerint délelőtt fél tízkor a júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,36 százalékos pluszban, 74,31 dolláron, a májusi WTI pedig 0,64 százalékos nyereségben, 65,97 dolláron forgott. Eddigi napi maximumán a Brent 74,67 dolláron, 0,85 százalékos pluszban, a WTI pedig 66,19 dolláron, 0,97 százalékos nyereségben állt. Utoljára tavaly október végén volt ilyen drága mindkét olajfajta.

Az Irán olajiparát célzó amerikai büntetőintézkedések tavaly november 4-én léptek hatályba. Az iráni olaj legnagyobb vásárlói (Olaszország, Görögország, Törökország, India, Kína, Tajvan, Japán és Dél-Korea) 180 napra mentesültek az amerikai szankciók alól, de fokozatosan csökkenteniük kellett az Iránból származó importot.

A Fehér Ház hétfőn felszólította az iráni olaj vásárlóit, hogy szüntessék be május 1-jétől az ügyleteket, különben szankciókkal sújtja őket. Egyben jelezte, azon dolgozik a nagy olaxeportőr Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel, hogy biztosítsa a megfelelő piaci kínálatot. Kereskedők már panaszkodtak arra, hogy szűkös a kínálat, de egyes megfigyelők – mint például a Goldman Sachs amerikai nagybank – arra számítanak, hogy a globális olajpiacon nem okoz nehézségeket az iráni olaj kiesése, más szállítók pótolni tudják a hiányzó mennyiséget.

Az amerikai szankciók helyreállítása előtt napi 3 millió hordós kitermelésével Irán volt a negyedik legjelentősebb tagállama a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC). Idén áprilisra napi egymillió hordó alá csökkent Irán olajexportja, ami jelentős bevételkiesést okozott a perzsa államnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink