hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Három volt női alkalmazott pert indított a Google ellen, mert a férfiakénál alacsonyabb bért kaptak

  • MTI

Három volt női alkalmazott pert indított a Google óriáscég ellen, mert ugyanazért a munkáért a férfiakénál kevesebb bért kaptak.

A három nő a Google anyavállalatánál, az Alphabetnél dolgozott. Csütörtökön a San Franciscóban benyújtott keresetükben azt állítják: mind a fizetésben, mind az előmenetelben hátrányosan megkülönböztették őket a férfi kollégákkal szemben.

A Google ellen éppen most folyik egy másik, hasonló jellegű vizsgálat. A szövetségi munkaügyi minisztérium nők kárára elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt vizsgálódik.

A Google ellen ugyan most indult az első ilyen  vizsgálat, ám több más informatikai cégnél már voltak, illetve folyamatban vannak hátrányos megkülönböztetés miatti perek.

Az Oracle ellen januárban indult per, mert ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést adott nőknek és kisebbségieknek.

A Microsoft és a Twitter ellen most folyik a per, a processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó kaliforniai Qualcomm pedig tavaly csaknem 20 millió dollárt fizetett ki kártérítésként az egyenlő munkáért egyenlő bért követelőknek.
    
A csütörtökön keresetet benyújtó három nő közül az egyik szoftver-mérnökként, a másik kommunikációs szakemberként, a harmadik pedig menedzserként dolgozott a cég kaliforniai központjában. Mindhárman egybehangzóan azt állítják: a vállalatnál általános gyakorlat a nők alulfizetettsége és az, hogy a női dolgozókat olyan beosztásokba helyezik, ahonnan nemigen van mód előléptetésre.
  
"A Google a maga területén a 21. század vezető innovátora, de a női munkatársak kezelését illetően még nem lépett be a 21. századba"  fogalmazott újságíróknak a három panaszos közös ügyvédje, Kelly Dermody.

A Google szóvivője, Gina Scigliano közleményben cáfolta a vádakat. Leszögezte, hogy a felvétellel és előléptetéssel kapcsolatos döntéseket bizottság hozza meg, hosszas mérlegelés után.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink