hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hamarosan minimum 3900 forint lesz az órabér a briteknél

  • MTI

Az eddigieknél is keményebb szankciókkal fenyegette meg az alkalmazottaikat törvénytelenül alacsony bérért foglalkoztató munkaadókat kedden a brit miniszterelnök. David Cameron a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap keddi kiadásában megjelent politikai évadnyitó cikkében közölte: a kormány jövő áprilistól bevezeti az úgynevezett nemzeti megélhetési bérminimumot az alacsony keresetűek számára.

A kezdeményezés – amely már szerepelt az idei pénzügyi év költségvetésében – a 25 év feletti, hetente legalább 35 órát dolgozó munkavállalókra vonatkozik, és az érintettek számára gyakorlatilag felváltja a jelenleg érvényes minimálbért.   

Cameron keddi cikke szerint a program alapján az új bérminimum az évtized végéig fokozatosan 9 fontra (3900 forintra) emeli az érintett alkalmazottak minimális órabérét, de már 2016 áprilisától átlagosan heti 20 font (8700 forint) béremelkedést jelent majd.

A brit kormányfő szerint azonban mindezt törvényileg érvényesíteni is kell. Cameron közölte: jóllehet a brit kormány már korábban a kétszeresére emelte a minimálbért meg nem fizető munkaadók pénzbírságát, most azonban ezt az új bírságot is megkétszerezi.

Mindemellett külön munkacsoport jön létre az adó- és vámhivatalon belül a minimálbértörvényt megkerülő vállalkozások elleni büntetőeljárások megindítására, és már ősztől életbe lép az a szabály, amelynek alapján a foglalkoztatottak alulfizetésében vétkesnek talált igazgatókat akár 15 évre is el lehetne tiltani vállalatvezetői tisztségek betöltésétől – áll a brit kormányfő keddi cikkében.

Cameron szerint "a lelkiismeretlen munkaadóknak szánt üzenet az, hogy aki nem fizeti rendesen alkalmazottait, az megfizeti ennek árát".

Az intézkedéscsomaggal a brit kormány nem titkoltan az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számának csökkentésére is törekszik.

David Cameron már a nyár elején terveket jelentett be a londoni alsóházban a foglalkoztatást ösztönző előírások szigorítására. Az akkor körvonalazott szigorítási tervek között szerepelt annak a minimális bérnek a felemelése, amelyet a brit munkaadóknak igazolniuk kell ahhoz, hogy az EU-n kívülről toborzott munkavállaló egyáltalán vízumot kaphasson.

Emellett a brit kormány "szakképzési illetéket" is ki akar róni azokra a vállalatokra, amelyek nem EU-tagországokból érkező alkalmazottakat foglalkoztatnak. Az ebből befolyt összeget a brit fiatalok szakképzésének fejlesztésére fordítanák.

A szigorítási terveket ismertető júniusi parlamenti felszólalásában Cameron kijelentette: a brit vállalatok számára eddig túlságosan könnyű volt a külföldi munkaerő toborzása, és ezért nem fordítottak időt és energiát a hazai munkaerő továbbképzésére.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink