hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kötelező lesz az etikai bejelentő rendszer az 50 főnél többet foglalkoztatóknál

  • adozona.hu
1

Néhány hónapon belül kötelező lesz az etikai bejelentő rendszer kialakítása minden ötvennél több főt foglalkoztató vállalkozás számára – hívták fel rá a figyelmet az EY szakértői. A közérdekű bejelentők megóvása érdekében ugyanis az eddiginél is szigorúbb kereteket vezet be egy új, európai uniós irányelv, amit 2021 decemberéig a magyar jogrendszerbe is át kell ültetni – írja sajtóközleményében az Ernst&Young.

Tavaly év végén hatályba lépett az úgynevezett „whistleblowing” uniós irányelv. A szabályozás célja, hogy minden eddiginél nagyobb védelmet adjon azoknak a személyeknek, akik szervezetükön belül visszaélést tapasztalnak és arról bejelentést tesznek. A legfontosabb változás, hogy minden ötvennél több munkavállalót foglalkoztató vállalkozás, illetve – bizonyos létszámkönnyítési lehetőséggel – az állami szektor számára is kötelező lesz az etikai forródrót kialakítása, amely működhet személyesen, online, e-mailben, telefonon keresztül vagy panaszdoboz segítségével is.

Bár Magyarország egyike annak a tíz EU-tagállamnak, ahol már most átfogó szabályozás védi az alkalmazottakat, hazánkban mégis csak a legritkább esetben fordul elő, hogy valaki bejelenti, ha visszaélést tapasztal. Az EY egy korábbi felmérése szerint a vállalatok közel 80 százalékánál ráadásul nincs semmilyen mód az ilyen jellegű észrevételek megosztására, az irányelv így új kötelezettségeket hoz a gazdasági szereplők többsége számára.

A visszaélések által okozott kár a társaságok éves árbevételének átlagosan 5 százaléka, így a hatékony megelőzés hozzájárul a cégek eredményességéhez. Egy bejelentési csatorna kialakítása ennek a legköltséghatékonyabb módja. „Egy jól működő etikai forródróttal a visszaélések elkerülhetőek vagy sokkal előbb napvilágra kerülnek, így lényegesen kisebb az okozott kár, mint a véletlenül vagy külső ellenőrzés által feltárt ügyek esetén” – tette hozzá Szügyi Dániel, az EY Felelős Üzleti Működés Szolgáltatások üzletágának szakértője.

A rendelet hatálya kiterjed többek között a közbeszerzésekkel, a környezetvédelemmel, a termékbiztonsággal, a személyes adatok védelmével, az információs rendszerek biztonságával, illetve a belső piaccal és társasági adóval kapcsolatos visszaélésekre is – áll az Ernst&Young közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
QUO VADIS

... az alkalmazottaktól nem fedett nyomozó, elhárító, megfigyelő tevékenységet, hanem hatékony munkavégzést várnak, ezzel tehetik eredményesebbé a munkáltató működését... amennyiben mindenki tisztességesen végzi a feladatát nincs szükség "besúgókra"... aki nem képes a munkáltató érdekeit ennek megfelelően képviselni azt el kell távolítani a cégtől...

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kis- és középvállalkozások kedvezménye

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink