11 találat a(z) Ernst & Young cimkére

Cikk

Néhány hónapon belül kötelező lesz az etikai bejelentő rendszer kialakítása minden ötvennél több főt foglalkoztató vállalkozás számára – hívták fel rá a figyelmet az EY szakértői. A közérdekű bejelentők megóvása érdekében ugyanis az eddiginél is szigorúbb kereteket vezet be egy új, európai uniós irányelv, amit 2021 decemberéig a magyar jogrendszerbe is át kell ültetni – írja sajtóközleményében az Ernst&Young.

Cikk

Több munkaügyi kérdésben is reagálniuk kell a hazai cégeknek a január 1-jétől érvényes törvénymódosításokra. A gyermeket nevelőknél módosultak a részmunkaidős foglalkoztatás szabályai, míg a rehabilitációs hozzájárulás emelkedése a 25 főnél nagyobb vállalkozásokat kivétel nélkül érinti. A változások követéséhez elengedhetetlen a munkaszerződések, cégszabályzatok felülvizsgálata, illetve a munkavállalói kapacitás tervezése, olvasható az Ernst & Young (EY) elemzésében.

Cikk

Tovább erősödhet a magyar gazdaság fehéredése, az EY szakmai támogatásával már magyar szabványként is megjelent antikorrupciós irányítási rendszer segítségével. A sztenderdnek köszönhetően bármely hazai szervezet számára könnyen elérhető és elindítható a társaság felelős működését erősítő és azt tanúsító folyamat – írja sajtóközleményében az Ernst & Young.

Cikk

2019-től több változás is történt a béreket érintő közterhek és kedvezmények szabályozásában. Az előírások megfelelő alkalmazásával lényegesen csökkenthető a vállalatok bérköltsége, alternatív juttatások bevezetésével pedig növelhető a munkavállalók elégedettsége, hangzott el az EY adózási rendezvényén – írja sajtóközleményében az Ernst & Young.

Cikk

Teljesen átalakíthatja a cégek forrásbevonási szerkezetét a napokon belül induló Növekedési Kötvényprogram (NKP) – hívta fel rá a figyelmet Lóga Máté, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője az EY konferenciáján. Az MNB szakembere kiemelte, hogy a hazai vállalatoknak a nagy összegű, hosszútávú és szabadon felhasználható forrásért cserébe vállalniuk kell egy kezdeti hitelminősítést és annak éves felülvizsgálatát – írja sajtóközleményében az Ernst & Young.

Cikk

Minden eddiginél eredményesebbek az adóhatóság ellenőrzései, mégis célszerű bíróságon vitába szállni a szervezet néhány megállapításával – mutat rá a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda. Szakértők szerint azok a vállalatok indulnak jó esélyekkel egy esetleges adóvitában, amelyek a saját jogaik mellett tisztában vannak a hatóság kötelezettségeivel és a bírósági esetjoggal is.

Cikk

Az Ernst & Young várakozása szerint a hazai vállalatok döntő többsége a következő félév során kezdheti meg a felkészülést az online számlabekötésre. Ezt alátámasztja, hogy az EY által megkérdezett vállalatvezetők több mint 58 százaléka megvárta a most közzétett rendelettervezetet, és a következő fél év során szándékozik megtenni az első lépéseket. Érdemes időben lépni, mert aki elmulasztja a 2018. júliusi 1-jei határidőt, annak akár számlánként kell majd büntetést fizetnie.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Befektetési jegy eladása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink