hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Halálos áldozatokat követelt és óriási adócsalással járt a szeszmaffia ténykedése Csehországban

  • MTI

Mintegy 6,7 milliárd koronával - 75 milliárd forinttal - károsította meg adó be nem fizetésével a cseh államot az úgynevezett szeszmaffia.

A Cseh Köztársaság történetében ez a legnagyobb feltárt adócsalási ügy - közölte a cseh rendőrség kedden hozzátéve, hogy a vizsgálat eredményeit már átadták a legfőbb ügyészség képviselőinek Olmützben (Olomouc). Bár a rendőrség neveket nem hozott nyilvánosságra, Miroslav Stoklásek ügyész újságíróknak megerősítette, hogy az ügy a Radek Brezina vállalkozó által vezetett szeszmaffiát érinti. Stoklásek azt mondta, hogy a vádemelés néhány héten belül megtörténik.

A metilalkohol-mérgezési botrány 2012 szeptemberében robbant ki Csehországban, miután a piacra került hamisított szeszes italoktól emberek haltak meg. A halálesetek száma eddig már meghaladta az ötvenet. Az életveszély miatt 2012 őszén két hétig teljes szeszesital-árusítási tilalom volt Csehországban.

A rendőrség szerint a szeszmaffia 1998-tól használta az ipari célokra szánt alkoholt normális alkoholos italok gyártására. Az alkoholos italokat ezt követően feketén és adófizetés nélkül árusították főként Morvaországban.

Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy az évek folyamán legkevesebb 1,3 millió liter ipari alkoholt használtak fel jóval nagyobb mennyiségű hamisított italok gyártására. Ugyanakkor további legalább 21 millió liter alkoholt feketén szereztek be, adtak el, és szintén semmiféle adót nem fizettek utána.

A bűnöző csoport nagyon jól volt megszervezve. Tagjai a rendőrség szerint például olyan mobiltelefonokat használtak az egymás közti kommunikációban, amelyeket nem lehetett lehallgatni.

Ebben az adócsalási ügyben nyolc személy ellen indult eljárás, de az egyik érintett időközben meghalt.

A szeszmaffiának a hatóságok szerint legalább három ága volt, és az egész hálózatot Radek Brezina irányította.

A metilalkohol-botrány ügyében eddig összesen 31 ember ellen emeltek hivatalosan vádat. Az első per májusban zajlott le, akkor 10 vádlott került bíróság elé. Ketten - Tomás Krepela és a szlovák állampolgárságú Rudolf Fian - életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. A bíróság szerint tudatosan veszélyeztették emberek életét. További nyolc vádlottat a bíróság bűncselekményben való részesség miatt nyolctól 21 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtott. Az ítélet még nem jogerős, mert az elítéltek fellebbeztek.
A következő bírósági per a hatóságok szerint idén ősszel lesz. A vádlottak padjára kerülő hét személy között ezúttal Radek Brezina is ott lesz. Az ő esetében is a legsúlyosabb büntetéssel számol a cseh sajtó.

Az életfogytiglani szabadságvesztés Csehországban a kiszabható maximális büntetés. Az országos börtönfelügyelet szerint a tavalyi év végén a cseh börtönökben összesen 46 életfogytiglanra ítélt rab volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink