hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A GVH könnyítéssel segítené a vendéglátóipar szereplőit

  • MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszabályi könnyítést javasol a nehéz helyzetben lévő vendéglátóipari vállalkozások érdekében, több javaslatot tett az ágazat szereplői számára – közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel miután lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatot.

A Gazdasági Versenyhivatal az érintetteknek 2023. március 13-áig biztosítja, hogy írásban tegyenek észrevételt a jelentéstervezethez a hatóság honlapján.

A közlemény szerint a hatóság az ágazati vizsgálatban a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátóipari egységek – azaz a HORECA szektor – italbeszerzési rendszerét elemezte.

A GVH az értéklánc valamennyi szintjén feltárta az italbeszerzésekhez kapcsolódó üzleti gyakorlatokat, piaci körülményeket, az ágazati sajátosságokat, valamint a fogyasztók preferenciáit, az Európai Unió többi tagállamának ágazati tapasztalatait – írják a közleményben.

Rámutattak arra, hogy alacsony fogyasztói árakat eredményezhet az a széles körben elterjedt piaci gyakorlat, amely szerint a nagy italforgalmazók támogatásokban – eszközökben, berendezésekben és anyagi kedvezményekben – részesítik a velük szerződő vendéglátóhelyeket. Ugyanakkor a fogyasztói előnyök realizálásához szükséges, hogy a kedvezményekért cserébe lefektetett kötelezettségek ne gátolják a piaci versenyt.

Az ideális, felek közötti egyensúlyi helyzetet a hatóság javaslatokkal segíti a jelentésében – írják a közleményben.

A GVH elemzése kiterjedt a néhány éve életbe lépett, italválasztékot bővítő kereskedelmi szabályozásra is.

A vizsgálat kimutatta – és a HORECA szektornak jó hír –, hogy a nagy italforgalmazók szerződéseikben már nem alkalmaznak kifejezetten kizárólagossági kikötéseket. A szabályozás egyúttal előírja a vendéglátóhelyek számára, hogy meghatározott italtípusokban választási lehetőséget biztosítsanak a fogyasztóknak, vagyis több gyártó termékét is készleten tartsák.

Figyelemmel a készleten tartás magasabb költségeire, és a szektort is sújtó energiaválság, munkaerőhiány és a háborús helyzettel összefüggő gazdasági bizonytalanság okozta nehézségekre, a versenyhatóság megfontolásra javasolta - legalább a veszélyhelyzet idejére - a vendéglátósokra vonatkozó törvényi kötelezettség felfüggesztését.

A GVH javaslata könnyítést jelentene elsősorban azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyekben alacsonyabbak a fogyasztói igények a kisüzemi italmárkákra, például a kiskocsmákban, strandbüfékben – emelték ki a közleményben.

A vizsgálat eredményei alapján ugyanis azokon a helyeken, ahol markáns fogyasztói igény mutatkozik a szélesebb kínálatra, a különleges, kisüzemi termékek a törvényi kötelezés hiányában is felkerülnek az itallapra – írták a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tagi kölcsön – nem kapcsolt vállalkozás

Nagy Norbert

adószakértő

Telefon-szolgáltatás

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 június
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs