hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lecsúsztunk a dobogóról: infláció terén negyedikek vagyunk az EU-ban

  • adozona.hu

Az Eurostat adatai alapján az Európai Unió éves fogyasztói árindexe 2024 augusztusában 2,4 százalék volt és így érezhetően csökkent a júliusi 2,8 százalék értékhez képest. Tavaly augusztusban az éves árindex még 5,9 százalék volt az EU-ban. Az euróövezetben az inflációs ráta 2,2 százalék volt augusztusban, ami az elmúlt négy év legalacsonyabb értéke, olvashat a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján megjelent elemzésben.

2024 augusztusában az euróövezet éves inflációs rátájához a legnagyobb mértékben a szolgáltatások járultak hozzá (+1,9 százalékpont), amit az élelmiszer, alkohol és dohánytermékek (+0,5 százalékpont), valamint a nem energiaipari iparcikk termékkör (+0,1 százalékpont) követett. Az energiaárak csökkentek, ami 0,3 százalékponttal mérsékelte az indexet.

A legmagasabb éves inflációs rátákat augusztusban Romániában (5,3 százalék), Belgiumban (4,3 százalék), Lengyelországban (4,0 százalék) és Magyarországon (3,4 százalék) regisztrálták, azaz az EU-ban Magyarországon volt a negyedik legmagasabb infláció a múlt hónapban. Különösen szembetűnő a javulás az egy évvel előtti értékhez képest, ugyanis 2023 augusztusában még toronymagasan nálunk volt a legmagasabb az infláció (14,2 százalék), jócskán megelőzve a második Csehországot (10,1 százalék) és a harmadik Szlovákiát (9,6 százalék). Ez utóbbi országok ugyanakkor – a magas bázisértékeknek és az infláció mérséklésére törekvő sikeres gazdaságpolitikának is köszönhetően – az elmúlt félév átlagában már bőven 3 százalék alatt tudták tartani a drágulás mértékét, szemben Magyarország március-augusztusi átlagos 3,7 százalékos rátájával.

Nemzetközi összehasonlításban jól látható, hogy hazánk fogyasztói árindexe 2022. nyár végétől tér el jelentősen a többi ország árindexétől, akkor, amikor a különadókat megemelték, illetve amikor új adókkal sarcolták a magyar vállalkozókat. Ez önmagában 8–9 százalékponttal emelte a hazai árindexet (miközben a különadók esetében hivatkozott energiaár-robbanás csak kis részben jelent meg a hazai árakban, szemben a vizsgált államokkal, vagyis ez eltérés még a jelzettnél is nagyobb).

A különadók nagyban hozzájárultak ahhoz is, hogy az élelmiszerek árindexe is csúcsot döntött. Itt az elválás a régiótól már a Covid-járvány idején elkezdődött, de a nagy ugrás 2022 áprilisától vált látványossá. Beszédes, hogy míg 2024 augusztusában az élelmiszer-infláció Csehországban 14 százalék, Ausztriában 16 százalék volt 2022 áprilisához képest, addig nálunk 35 százalék. Ez arra utal, hogy a Kormány árleszorító intézkedései nem voltak túlságosan sikeresek, s a mostani, alacsonyabb áremelkedés is elsősorban a nemzetközi folyamatoknak köszönhető, nem pedig a kormányzati beavatkozásoknak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Harmadik országbeli állampolgár bejelentése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Kkv besorolás – transzferár-kötelezettség 1-2. rész

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

EMVA támogatás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink