hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az élelmiszerárak emelkedése, és ami mögötte van

  • adozona.hu

Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek – különösen a tej és a tojás – árának emelkedése, amely a lakosság széles rétegeit érinti. A magas élelmiszerárak kialakulása összetett folyamat, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az árakat befolyásoló intézkedések – például az ársapkák – hatékonysága kérdéses lehet, hiszen ezek egyes termékek esetében hiányt eredményeznek, miközben a piaci szereplők más területeken próbálják ellensúlyozni a kieső bevételeiket, olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján megjelent elemzésében.

magas élelmiszerárak jelentette kihívások már a 2022–23-as időszakban is megmutatkoztak, amikor az ideiglenesen bevezetett árstopok és ársapkák alkalmazására került sor. Ezeket az intézkedéseket nem előzte meg széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés. A korábbi árkorlátozásokkal kapcsolatban több szakmai szervezet, köztük az MNB is megfogalmazott kritikákat, mivel egyes termékek esetében ellátási nehézségekhez vezettek, és nem akadályozták meg az infláció további növekedését. A kereskedelmi szektor a kieső bevételeket más termékek árának emelésével kompenzálta, ami végső soron szintén hozzájárult az áremelkedéshez, emelik ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. szakemberei.

2010-től 2021-ig 48–50 százalékkal növekedtek a vizsgált árindexek, ám 2021-től 2024-ig, 4 év alatt majdnem további 56 százalékkal emelkedett az élelmiszeripar árindex, miközben az élelmiszerek árindexe pedig 63 százalékkal. Vagyis az élelmiszeripari és a fogyasztói árindex erősen együtt mozgott, tehát a kiskereskedelmi láncok közel annyira emelték az áraikat, amennyivel drágábban vették meg az élelmiszeripari vállalatoktól a feldolgozott élelmiszert. A 2024-es szétnyílás pedig a kiskereskedelmi különadó emelésének „áldásos” hatása, amit részben az élelmiszereken hoztak be a kiskereskedők.

A termelési láncban egyet hátrébb ugorva kicsit más a helyzet. A termelői árindex, ami azt mutatja, hogy mennyivel drágábban vagy olcsóbban adják el a magyar mezőgazdasági termelők áruikat, sokkal ingadozóbb volt a másik kettőhöz képest. Ezt nyilván befolyásolja az időjárás okozta nagyobb bizonytalanság, ám az is fontos tényező, hogy kis arányú a hazai mezőgazdasági nyers termékek súlya a teljes lakossági fogyasztásban, részben azért is, mert a lakosság által megvett élelmiszerek egy része külföldről származik, hangsúlyozzák a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzői.

Milyen hazai hatások hajtották az élelmiszeripari és az élelmiszerárak növekedését? A fontosabb hatások közé tartozik a mezőgazdasági termelői árak emelkedése, az energiaárak megugrása (a hazai termelők kb. 20–30 százalékkal magasabb áron kapják a villamos energiát, mint EU-beli társaik), a hatósági díjak emelkedése, a csomagolóanyagok és az üzemanyagok (+90 százalék) költségnövekedése (amit a termékdíjak – EPR – növekedése is táplált), s nem mellékesen a bérköltségek emelkedése és az élelmiszer-kiskereskedelem túlnyomóan nagy részét lebonyolító nagy nemzetközi láncokra kivetett kiskereskedelmi különadó. Ezen túlmenően drágult a raktározás, illetve a gyengébb euróárfolyam miatt az importált élelmiszerek is többe kerülnek.

Ha megnézzük, hogy 2023-ban az élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalatok mekkora mozgástérrel működtek, akkor látható, hogy 15,6 százalékos átlagos árréssel dolgoztak, ami még nem profit! Ebből az árréstömegből kell fedezniük a személy jellegű kiadásokat, ami az árrés kétharmadát tettei ki; az amortizációt, ami további 10 százalékot ért el; illetve az egyéb működési költségeket (szállítás, marketing és reklámtevékenység stb.). Mindezek alapján az élelmiszerárak emelkedése több összetett, hazai és nemzetközi tényező együttes hatásának eredménye – írják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Felmondás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

minimum beosztható munkaidő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

áfás átalányadózó egyéni vállalkozó nyilvántartása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 április
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink