Forgalomkorlátozásra kell számítani Budapesten az autómentes hétvégén

  • MTI

Lezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a fővárosban közlekedőknek ezen a hétvégén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel. Az árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, szombaton és vasárnap rendezik meg az autómentes hétvégét.

Ismertetésük szerint a BKK és a fővárosi önkormányzat igyekszik megvalósítani az eredeti programot: kerékpáros-oktatással és tanpályákkal, mobilitási témájú városi sétákkal, családi és gyermekprogramokkal, járműbemutatóval és kiállítással népszerűsítik majd a környezetkímélő, fenntartható közlekedési eszközöket, például a Vámház körúton mindkét nap 10 és 18 óra között a villamospályán tartanak járműbemutatót.

A lezárások miatt szombaton és vasárnap a kiskörúti 47-es, 48-as, 49-es villamosok nem közlekednek, helyettük a budai oldalon a Fehérvári úton a 61-es, a Bartók Béla út külső szakaszán pedig az 56A villamos közlekedik, mindkettő meghosszabbított útvonalon, Hűvösvölgy és a Városház tér, illetve Kelenföld vasútállomás között – írták.

A közlemény szerint lezárják a Szabadság hidat, a Vámház körutat a Lónyay utcáig, a Pesti alsó rakpartot a Margit hídtól a Közraktár utcáig, a Belgrád rakpartot pedig a Havas utca és a Fővám tér között. A 83-as trolibusz, a 15-ös autóbusz és az éjszakai 934-es és 979-es buszok a belváros felé módosított útvonalon, a Közraktár utca helyett a Lónyay utcán keresztül érik el a Kálvin teret, a Fővám teret nem érintik, míg a 15-ös autóbusz a Boráros tér felé a József Attila utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút-Kálvin tér útvonalon jár, a Zrínyi utca és Kálvin tér közötti megállókat nem érinti.

A Szabadság híd lezárása idején a BKK a 4-es metró, valamint a változatlan útvonalon és menetrend szerint közlekedő 7-es és 133E autóbuszok, a belvárosi szakaszon a kiskörúti villamosforgalom szüneteltetése miatt az ott közlekedő 3-as metró, a 9-es és 15-ös autóbusz, valamint a 72-es trolibusz igénybevételét ajánlja. Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amelynek segítségével a közlekedők többek között menetjegyüket, bérletüket is megvásárolhatják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégvásárlás

Nagy Norbert

adószakértő

Kkt.-jogviszony

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink