hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fizethetnek az astrások

  • adozona.hu

Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénycsomagot, amely rendezi az Astra biztosító magyarországi ügyfeleinek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseivel kapcsolatos helyzetét. A törvény hatályba lépését követően az Astra biztosító kgfb-szerződései automatikusan megszűnnek, amennyiben a gépjármű-tulajdonos új szerződést köt egy másik biztosítónál.

Az Országgyűlés 2015. szeptember 29-én elfogadta a „kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással összefüggésben egyes biztosítási tárgyú törvények módosításról” szóló törvénycsomagot. Az új törvény annak érdekében született, hogy az igen bonyolult nemzetközi jogi helyzetben is megoldást találjon a jogalkotó a külföldi biztosító magyarországi ügyfelei helyzetének megoldására.

A román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) magyarországi fióktelepének kgfb, illetve egyéb – vagyoni – biztosításokkal (lakás-, utas-, illetve casco-biztosítás) rendelkező ügyfelei vannak Magyarországon.

A nem kgfb-biztosítással rendelkező ügyfelek helyzete egyszerűbb. Ők új szerződést köthetnek vagyontárgyaikra – a többes biztosítást a hazai szabályozás megengedi –, és így a későbbiekben bekövetkező kár esetén már az új, választott biztosítójuktól kaphatnak kártérítést.

Az Astra biztosítónál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők helyzete jogilag sokkal bonyolultabb. A 2015. szeptember 29-én elfogadott törvény értelmében, amennyiben egy olyan biztosító tevékenységi engedélyét vonják vissza, amely biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást művel, és a felügyelet a visszavonásról szóló határozatot honlapján közzéteszi, a tevékenységi engedély visszavonásával érintett biztosító szerződései automatikusan megszűnnek, ha kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelei egy másik biztosítónál új kgfb-szerződést kötnek. Az új szerződést bármely biztosító jogosult befogadni.

E szerint az Astra biztosító azon ügyfeleinek, akik kgfb-szerződéssel rendelkeznek az Astránál, és eddig még nem szüntették meg közös megegyezéssel a szerződésüket, a törvény hatályba lépését követően szerződésük automatikusan megszűnik, ha egy másik biztosítóval új kgfb-szerződést kötnek.

Fontos, hogy a fenti szabályozás a törvény hatályba lépését követően lép életbe, addig a korábbi szabályok érvényesek. Vagyis csak közös megegyezéssel köthető új kgfb-biztosítás valamely más biztosítónál.    

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) javasolja, hogy azok az astrás ügyfelek, akik eddig még nem éltek a biztosítóváltás közös megegyezéses lehetőségével, a törvény hatályba lépését követően fontolják meg a törvény adta lehetőséget, és  kössenek új kgfb-biztosítást valamely másik biztosítónál. A szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek mérlegelniük kell, hogy bár érvényes kgfb-szerződéssel rendelkeznek, szerződésük mögött nem áll működő biztosító, mivel annak tevékenységi engedélyét visszavonták, így károkozás esetén a bekövetkezett károk megtérítésére is kötelezhető lehet az üzembentartó.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Éleslátást biztosító szemüveg adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Üzleti ajándék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink