hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fiktív szerződésért, csődbűntettért öt és fél évet kellene ülnie a vállalkozónak

  • MTI/Adózóna

Csaknem 900 millió forintos kárt okozó csődbűntett miatt öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Járásbíróság egy helyi építési vállalkozót – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság két rendbeli csődbűntettben és hamis magánokirat két rendbeli, folytatólagosan elkövetett felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a férfit.

A járásbíróság elrendelte egy a vádlottra korábban kiszabott kétéves börtönbüntetés végrehajtását is, valamint a férfi előzetes letartóztatását.

A férfi 2003 decemberétől 2011 februárjáig ügyvezetőként irányított egy céget és egy másik vállalkozásnak is vezetője volt. 2009. december 17-én – az érintett kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében – a cég képviseletében mintegy 43 millió forint értékű tárgyi eszközt értékesített a másik vállalkozásnak; a szerződést mindkét fél nevében a vádlott írta alá. A vevő cég a vételárat nem fizette meg, a színlelt szerződéssel a vádlott a vállalkozás vagyonát akarta csökkenteni, így meghiúsítva a hitelezői követelések kielégítését. Ezt követően a férfi papíron más, nagy értékű vagyontárgyakat is értékesített a másik gazdasági társaságnak.

A fiktív értékesítést úgy próbálta a vádlott leplezni, hogy az egyik cég átvállalta a másik vállalkozás bankkal szembeni tartozását, ám ehhez nem kérte az érintett pénzintézet hozzájárulását.

A vállalkozó a cég vagyonát a színlelt szerződések segítségével összesen több mint 890 millió forint értékű tárgyi eszközzel csökkentette, a kárból csupán 8,8 millió forint térült meg.

Később a vádlott által vezetett másik cég is fizetésképtelenné vált, a férfi itt is valótlan tartalmú szerződéseket kötve hiúsította meg a hitelezők kifizetését.
A bíróság döntésével szemben az ügyész súlyosítás, míg a vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Környezetvédelmi termékdíj

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Belföldi fuvar euróban történő elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close