hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Félmilliárd forintos pénzmosással gyanúsítanak két férfit

  • MTI

Több mint félmilliárd forintos pénzmosást követett el két férfi – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szerdán.

A feltételezett elkövetők az elmúlt időszakban több részletben mintegy 1,8 millió euró értékben csaltak ki pénzt külföldi gazdasági társaságoktól, magyar cégek bankszámláira utaltatták át az összegeket. A megtévesztéssel szerzett pénzből a magyarországi számlák felett rendelkező férfiak többször vettek fel és utaltak tovább más bankszámlákra különböző összegeket – olvasható a közleményben.

A nyomozók a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható D. Gézát és F. Attilát kedden elfogták, és nagyobb mennyiségű készpénzt, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható feljegyzéseket, iratokat foglaltak le náluk.

A BRFK pénzhamisítás és csúcstechnológiai bűnözés elleni osztálya pénzmosás megalapozott gyanúja miatt folyat eljárást mindkét férfi ellen. A rendőrök kezdeményezték D. Géza előzetes letartóztatását, a másik gyanúsított szabadlábon védekezhet – írták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink