hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Felmentették a korrupció vádja alól Silvio Berlusconit

  • MTI

Bűncselekmény hiányában felmentette a sienai bíróság a korrupció vádja alól Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt és az ugyanebben a perben szintén vádlottként szereplő Danilo Mariani zongoristát.

Az úgynevezett Ruby-per egyik mozzanatáról van szó, amelyben a 85 esztendős volt kormányfő és médiamágnás azért került a vádlottak padjára, mert állítólag jelentős pénzösszegeket utalt át az e perben megidézett tanúknak, így akarva rábírni őket hamis vallomásra. A vádirat szerint ugyancsak hamis tanúzásra akarta rávenni kenőpénzért cserében Danilo Mariani zongoristát.
    
A Ruby-per tulajdonképpen "légyott partikkal" kapcsolatos botrány volt. Ebben Berlusconit azzal vádolták meg, hogy 2010-ben, még miniszterelnöksége idején, szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorú marokkói lánnyal, Karima el-Mahrouggal, akit a médiában csak Rubynak neveztek. A sajtóban akkor részletesen foglalkoztak az állítólag orgiákká fajult összejövetelekkel, az úgynevezett "bunga-bunga szexpartikkal".
    
A vád alapjául lehallgatott telefonbeszélgetések, illetve a volt miniszterelnök környezetéből származó információk, valamint egyes érintett lányok elmondásai szolgáltak. A szexpartikon részt vett Danilo Mariani zongorista viszont a bírák előtt azt vallotta: ezeken a partikon "nem történt fizikai érintkezés, még csak atyai ölelés sem, legfeljebb kézfogás a volt miniszterelnök és vendégei között". Szavai szerint mindig jelen voltak a pincérek, a diszkotékában mérsékelten ittak, a legerősebb alkoholos ital a pezsgő volt, maga Berlusconi pedig jó házigazdaként ülve beszélgetett vendégeivel.  
    
A per azért húzódott ilyen sokáig, mert a milánói ügyészség korábban a területileg illetékes sienai bírósághoz továbbította az ügyet. Az indok az volt, hogy az említett partik az akkori kormányfő arcorei villájában zajlottak.
    
Berlusconi "megkönnyebbült, elégedett és boldog" – nyilatkozta a felmentő ítélet után Federico Cecconi, Berlusconi ügyvédcsapatának vezetője. Antonio Tajani, Berlusconi pártja, a Hajrá, Olaszország! koordinátora a Twitteren úgy fogalmazott: "aki ismeri (Berlusconit), soha nem kételkedett az ártatlanságában. Milyen sok sarat is dobáltak rá, mielőtt kiderült az igazság".
    
Gratulált Silvio Berlusconinak a pártjával szövetséges két jobboldali párt vezetője, Matteo Salvini, a Liga és Georgia Meloni, az Olasz Testvérek vezetője is.  
    
A mostani felmentéssel azonban nem szakadt vége az eljárásnak: Milánóban és Rómában ugyanis még folyik a per további mozzanatainak  tárgyalása, a botrányosnak vélelmezett vacsorákon részt vett lányoknak juttatott állítólagos "hallgatási" pénzek ügyének vizsgálata.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kifizető vagy nem kifizető?

Szipszer Tamás

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

NAV jogkövetési vizsgálat, adókülönbözet

Kocsis Zoltán

közgazdász

Dr. Szeiler & Partners Könyvelő és Adótanácsadó Iroda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 november
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetÉs