hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Faanyag-kereskedelem: kevesebb volt a jogsértés Zalában

  • adozona.hu

Május 18-án és 19-én ismét összehangoltan, közösen ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága a fatermékek közúti szállítását Zala megyében. Az ellenőrök ezúttal sokkal kevesebb jogsértést találtak, mint a korábbi években, sőt több esetben példás szállításokat láttak, közölte honlapján a Nébih.

A faanyag-nyomonkövetési szabályok betartása egyrészt védi a fogyasztókat, hogy legálisan kitermelt, megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot kapjanak, másrészt védi a jogkövető termelőket és kereskedőket is a tiszta, átlátható piaci viszonyok megőrzésével.

A Zala megyében folytatott ellenőrzések tapasztalatai szerint az erdei faválaszték (tűzifa, rönk) szállítmányok túlnyomó részét az előírt szállítójegy kísérte, amelyeken apróbb, főleg a szállítást végző fuvarozók által vétett hibák voltak láthatóak. Az idei februári ellenőrzéshez képest kedvezőbb tapasztalatokról lehet beszámolni, növekedett a jogkövetés mértéke.

A Nébih szakemberei mindössze egy esetben döntöttek a tűzifaszállítmány zár alá vétele mellett, mivel a kereskedő a szállítójegy hiánya miatt nem tudta pontosan igazolni a fatermék eredetét. Fontos megjegyezni, hogy alapvetően ebben az esetben is a jövőbeni együttműködési hajlandóságot tapasztalták az ellenőrök a szállító részéről.

A szállítási szabályok betartása nem csak közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontos, de az utak minőségének megőrzéséhez is hozzájárul. A kétnapos célellenőrzés során a közlekedési hatóság közúti ellenőrei is a korábbinál kevesebb szabályszegéssel találkoztak. Két járműszerelvénynél a pótkocsik műszaki állapota nem volt kielégítő, amelyek közül az egyik járművet soron kívüli műszaki vizsgára rendelték az ellenőrök, ugyanazon szállító vállalkozás második járműszerelvénye pedig a pótkocsi esetében észlelt alkalmatlan gumiabroncsok cseréjét követően folytathatta útját. Ezen túl csak egy közigazgatási eljárást kellett indítania a hatóságnak, egy 3,5 tonna össztömegű szállító járműnél észlelt túlsúly és szabálytalan rakomány elhelyezés miatt.

A megindult eljárások az ügyfelek együttműködési hajlandóságát figyelembe véve minden valószínűség szerint is a jövőben alkalmazható jó gyakorlatok kialakulását segítik elő.

Voltak azonban olyan szállítmányok is, amelyek rendezettsége, minősége, dokumentációjának pontossága jó gyakorlatként be fog kerülni a hatósági oktatási anyagokba. Ilyen esetekben az ellenőrök őszinte örömmel gratuláltak a vállalkozónak, hiszen számukra is egyértelmű siker, ha a jogsértések száma és súlya jelentős mértékben csökkent a korábban tapasztaltakhoz képest.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink