hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezt a méregdrága kávét kevesen engedhetik meg maguknak

  • MTI

Csészénként 75 dollárért (22 ezer forintért kínálja) a világ legdrágább kávéját egy kaliforniai kávézólánc.

A kávépörköléssel is foglalkozó Klatch Coffee dél-kaliforniai és San Franciscó-i kávézóiban kezdte árulni az Elida Natural Geisha 803 nevű kávét.

Bo Thiara, a cég San Franciscó-i üzletének társtulajdonosa szerint a kávé nevében szereplő 803-as száma arra utal, hogy ennek a fajtának a nyers kávébabjai fontonként (453 gramm) világrekordot jelentő 803 dollárért (232 ezer forint) keltek el egy közelmúltbeli panamai árverésen.

Az aukción mindössze 45 kilogrammot értékesítettek a különleges fajtából. A kávébab nagy része Japánba, Kínába és Tajvanra került, ám az észak-amerikai kávézóláncok közül egyedüliként a Klatch Coffee-nak is sikerült szert tennie 4,5 kilogrammra.

A Panamából származó kávé az Arabica egy ritka fajtája, amelynek virágos, teára emlékeztető íze van, némi jázmin és bogyós gyümölcs beütéssel.

Néhány szerencsés gourmand ingyen megkóstolhatta a drága főzetet szerdán a cég San Franciscó-i kávézójában, ahol hatalmas felirat hirdeti a „világ legdrágább kávéját”.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink