hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezért nem növeli a kormány az álláskeresési járadék összegét és időtartamát

  • MTI

Hétről hétre tízezrekkel nő az álláskeresők száma, áprilisi adatok szerint meghaladja a 330 ezret azok száma, akik elveszítették állásukat, ellenzéki képviselők minden fórumon – köztük a mai parlamenti ülésen Burány Sándor (Párbeszéd) – azonnali intézkedéseket sürgetnek, szorgalmazzák az álláskeresési járadék összegének felemelését és időtartamának 3-ról 9 hónapra növelését. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma az Országgyűlésben válaszolt a felvetésre.

A mostani nehéz helyzet még inkább indokolja a munkahelyteremtésre alapuló gazdaságpolitika megerősítését – szögezte le Szijjártó, hozzátéve, hogy 2010 óta tartó vita a kormány és ellenzék között, hogy segélyt vagy munkát kell-e adni az embereknek. Közölte: az elmúlt két hétben négy új nagy magyarországi beruházást jelentettek be, amelyek ezres nagyságrendben hoznak létre új munkahelyeket.

A miniszter tájékoztatott arról is, hogy megnyitották a kérelmek benyújtásának lehetőségét azon vállalatok számára, amelyek vállalják a munkahelyeket védő beruházások végrehajtását, ehhez a magyar állam a beruházott összeg 50 százalékát odaadja. Eddig 151 vállalat – köztük 124 magyar vállalkozás – nyújtott be ilyen kérelmet, összesen 32 064 munkahely megvédését vállalva, 75,3 milliárd forint beruházással, amihez az állami támogatás mértéke 36,7 milliárd forint – számolt be a miniszter.

Elmondta azt is, hogy az Európai Bizottsággal folyamatban van az a notifikációs eljárás, amely az ilyen típusú, külön EU-vizsgálat nélkül adható, 800 ezer eurót meghaladó összegek folyósítását teszi lehetővé. A miniszter kitért arra is, hogy eddig 72 vállalat nyújtotta be igényét a kormány által meghirdetett kedvezményes hitelkonstrukcióra, aminek keretében a következő időszakban 450 milliárd forintnyi hitelt fognak kiadni.

"Ennek sokkal több értelme van, minthogy segélyt adjunk" – szögezte le.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink