hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezért idegesek a cégvezetők

  • lapszemle

Évi százezer forintos díj alatt nincs olyan biztosítás a piacon, ami fizet az új Ptk. alapján a magánvagyonával is felelős, károkozó cégvezető helyett – írja Cégvezetői felelősségbiztosítás című cikkében a HVG.

Több százezer vállalkozás érdeklődése támadhat fel a vezetőik által okozott károkra kiterjedő felelősség-biztosítások iránt, mivel a március 15-étől hatályos új polgári törvénykönyv szerint nemcsak a cégek, hanem, magánvagyonukkal, a navigátoraik is felelnek harmadik felek előtt, ha rossz döntést hoznak. Főleg a kisebb vállalkozások vezetői lehetnek most idegesek, hiszen a nagy, nemzetközi hátterűek eddig is megkötötték a biztosításokat topmenedzsereik „felelőtlensége” ellen. Korábban a cégek vezetői tisztségviselői csak elvétve tették kockára a magánvagyonukat, leginkább azzal, ha bizonyíthatóan csődbe vagy ezzel fenyegető állapotba sodorták a vállalatukat.
A teljes cikket elolvashatja a legfrissebb Heti Világgazdaságban!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Nyílt végű pénzügyi lízing

Nagy Norbert

adószakértő

Alapítvány megszűnése

Nagy Norbert

adószakértő

Munkahelyi étkezés elszámolása

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close