hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ettől őrülnek meg a könyvelők – botrány az ügyfélkapunál

  • adozona.hu
4

Az elektronikus közigazgatás magját jelentő ügyfélkapu tárhelyét a múlt péntektől levélszemét árasztotta el. A jelenleg még önálló KEKKH és a fejlesztés informatikai feladataiért felelős NISZ Zrt. vezetői úgy gondolták, hogy széles körű egyeztetés nélkül, egyetlenegy elektronikus hivatali beadványról rögtön 3 választ küldetnek vissza – írja honlapján a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.

Külön e-mail érkezik a feladásról, az átvételről és a letöltésről. Ezen kívül még keletkezik egy nyugta is, sőt ezt még az adóhatóság meg szokta fejelni egy sikeres feldolgozásról szóló saját értesítéssel is. A fentiekről se a KEKKH, se a NISZ nem tartott egyeztetést egyetlen civil szervezettel, de széles lakossági körben se végeztek felmérést. A NISZ főtanácsadója szerint jelenleg is jellemzően a 1818-as kormányzati ügyfélvonalra érkező panaszokból tájékozódnak, de ő se tudott előzetes egyeztetésekről beszámolni.

Az elektronikus közigazgatás jó és hasznos dolog, mindaddig, amíg a megrendelő a magyar emberek érdekeinek megfelelő fejlesztéseket tud elérni. Sajnos jelenleg úgy tűnik, hogy kicsúszott a kormány kezéből ez a terület – vélik az egyesületnél.

Az MKOE tiltakozik a jelenlegi levélszemetet eredményező fejlesztés ellen és azzal kapcsolatosan azonnali, elektronikus úton történő egyeztetéseket javasol. Első lépésként az ügyfélkapu 10 éve változatlan formájú tárhelyét kellene fejleszteni, amely jelenleg semmilyen szűrést, keresést, rendezést nem engedélyez, a tartós tárhely bővítését pedig a KEKKH letiltotta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (4)
notused

Kb. 4 órája várom a 1041-s elfogadó nyugtáját. Ez aztán a fejlesztés.

ednapipi

Az ügyfelek meg kétségbeesve hívogatnak és írnak emailt, hogy milyen át nem vett dokumentumok vannak? 6 bevallás után 36 értesítőt mentettem le és töröltem ki, pedig még a havi bevallásokat le sem adtam. Nem tudom, ha beküldöm a járulékbevallást, akkor mi lesz a postámban, tárhelyen?? :( A kiküldött levél tárgyában minden benne van, ami egy informatikusnak megfelelő információ egy adatbázis felállításához, azonban nekem könyvelőként egyáltalán nem érdekes, hogy milyen érkeztetési számon jön dokumentum, viszont egy cégnév, bevallás szám, vagy bármi sokkal hasznosabb és kezelhetőbb lenne. Botrányos ez az újítás.

mrbody

Bizony ám, nagyon zavaró az új rendszer, már ha lehet annak nevezni, mert inkább káosz az egész. Az elfogadó nyugtát bezzeg nem tudták betenni a levelezés mellékletébe.

Császár Judit

Igen, épp ma őrültem meg attól, hogy egy bevallás beküldéséről megkaptam a hetedik igazolást is, ebből 2x hibátlan bevallásról, amikor ezt mindkettőt megnéztem, akkor mindkettőről olvasási üzenetet, amit meg eredetileg nem nyitottam meg, mert ismertem a tartalmát, arról felszólitást kaptam, hogy öt napon belül nyissam meg, és akkor nem irtam még az eredeti beküldésről szóló alapból 2 visszaigazolási értesitőről, szóval már azt sem tudom egy bevallásról hány értesitőt kaptam, de majdnem ugy jártam, mint Rottenbiller!!! Ilyesmire mennek el az adóforintok?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink