hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kitiltás az Erasmus-programból: magyar egyetemek kereseteit tárgyalja az Európai Unió Bírósága

  • MTI

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága mai ülésén tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be, egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból – közölte az egyetem sajtóközpontja.

Az ügy mai tárgyalásán személyes meghallgatások történtek az Európai Unió Törvényszékének kilenctagú bírói nagytanácsa előtt. Az alperes Európai Tanácsot, valamint a mellette támogatóként beavatkozó Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot tíz ügyvéd, míg a Debreceni Egyetemet és a mellette támogatóként beavatkozó Magyarországot öt ügyvéd képviselte, jelen volt a meghallgatáson Bács Zoltán professzor, a DE megválasztott rektora és Kossa György kuratóriumi elnök.

Bács Zoltán a bíróság előtt azt mondta, az egyetemi közösség megbántva és értetlenül áll az Európai Unió Tanácsának döntése előtt. "A magyar egyetemi és tudományos közösség az európai kollaborációk szerves része, amely a döntés kapcsán kitaszítottá vált, gátolva lett a tudomány szabadsága, a magyar diákok európai mozgása és járulékosan az egyetemi fejlesztések terén is. Ez nem lehet politikai kérdés, ez morális kérdés, ami súlyosan sérti a Debreceni Egyetemet az egyenlő bánásmód terén is" – fejtette ki Bács Zoltán a közlemény szerint.

Hozzátette: az erkölcsi károkat nehéz számokkal kifejezni, de az európai kollaborációk és a diákok Erasmus-részvételének ellehetetlenülése, a fenntarthatósági fejlesztések megszűnése önmagukért beszélő számokkal is bemutathatók: a végrehajtási határozat szerinti intézkedés óta mintegy negyvenezer debreceni diákot és kétezer oktatót és kutatót zárt ki az európai mobilitásból és kölcsönös tudástranszferből.

"Egyetemünk a PWC (Price Waterhouse Coopers) nemzetközi szakértőivel vizsgáltatta meg magát 2023-ban, az Európai Unió Tanácsának döntését követően, hogy mennyiben felel meg az Európai Egyetemi Szövetség autonómiaszempontjainak, és az irányítási struktúra mennyiben felel meg a politikai függetlenségnek. Az eredmények visszaigazolták a valóságot, azt, hogy mindenben nőtt az egyetem függetlensége, és megtudtuk azt is, hogy nemzetközi összehasonlításban igen jó helyezésünk van mind a szervezeti, mind az alkalmazotti, mind a pénzügyi, mind az akadémiai vonatkozásokban, több esetben az élmezőnyhöz tartozunk" – közölte Bács Zoltán.

Megjegyezte: ezek az eredmények tovább erősítették azt, hogy az egyetem kizárása az európai finanszírozási lehetőségekből a tudomány, az ifjúság és a felsőoktatás elleni bűn, olyanoknak a politikai és finanszírozási eszközökkel való büntetése, akik a politikán kívül állnak, fő erényük a nemzetközi tudáscsere, a jövő tudásának építése, az emberiség jóllétének fejlesztése. Határozott álláspontunk szerint a jogállamiság védelmében jogellenes, aránytalan és indokolatlan eszközökkel nem lehet fellépni -–jelentette ki Bács Zoltán.

Kossa György jelezte: a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány alapító okirata szerint az alapítvány mindenkori kuratóriumában három tagnak, azaz a többségnek a Debreceni Egyetemhez kell kötődnie, ez az alapító okirati változás is igazolta a bíróság felé az alapítvány politikai függetlenségét.

A mai tárgyalást szerdán öt további magyar egyetem (SE, ÁTE, ÓE, ME, DUE) által indított per tárgyalása, majd a tanácskozási szakasz követi, amely több hónapig is elhúzódhat, és csak ezt követően hirdeti ki az ítéleteit az Európai Unió Bírósága – zárul a DE közleménye.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kizárólagos használati jog értékesítése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Lakássá átminősítés áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szlovák vállalkozás a magyar építőiparban

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink