hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Építőipar: nagyobb termelés, magasabb árak

  • adozona.hu

2021 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, közölte honlapján a KSH. Az épületek építményfőcsoport termelése 6,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké az egy évvel korábbi szinten volt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 11,5 százalékkal nagyobb volt a februárinál. Az I. negyedévben az építőipar termelői árai 7,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2021 márciusában az előző év azonos hónapjához képest:

Az épületek építményfőcsoport termelése 6,4%-kal nőtt, az egyéb építményeké nem változott.

A három építőipari ágazat közül az épületek építésének termelése 3,0, a speciális szaképítésé 7,8%-kal bővült. Az egyéb építmények építése 1,5%-kal csökkent.

megkötött új szerződések volumene 41,9, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 53,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké pedig 32,4%-kal haladta meg a 2020. márciusi bázist. 2021 márciusában elsősorban ipari épületekre, illetve vasútfejlesztésre kötöttek nagy értékű szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 13,2%-kal magasabb volt a 2020. március véginél. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 28,6, az egyéb építményeké 4,2%-kal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

2021 első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest:

Az építőipari termelés 2,0%-kal csökkent.

Építőipari termelői árak:

Az I. negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 6,9, az egyéb építmények építése vonatkozásában 6,8, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 7,1%-kal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipar árai az előző negyedévinél 3,2%-kal magasabbak voltak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szakképzési hozzájárulás 2020-ban

Pölöskei Pálné

adószakértő

Pénzbeli jutalom, díjazás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Új munkaviszony – belépő iratai

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 június
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close