hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyien vették már igénybe a csokot

  • MTI

Augusztus végéig 114 ezer család igényelte a csokot, ami az átlagos gyerekszámmal kalkulálva csaknem félmillió magyar embert jelent – közölte mai sajtótájékoztatóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot.

A 2015. július 1-jén bevezetett csok támogatottjainak mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes. A csokhoz kapcsolódóan 55 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy a leendő szülők.   

Az újépítésű lakások és házak esetében tíz építkezésből kilenchez, míg a használt lakásoknál minden hatodik vásárláshoz veszik igénybe a csokot. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok.

Egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy idén július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni – mondta az államtitkár. Hozzátette: a július 1-je óta felvett kölcsönök esetében már többen igényeltek hitelt használt lakáshoz, mint újhoz.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink