hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emelik a mentősök bérét

  • adozona.hu

A kormány jövőre 10, három év alatt (2016 és 2018 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán hozzátette: ezt a tízszázalékos emelést az egészségügyi szakdolgozók tervezett béremelésén felül kapják az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai 2018 januárjában, amelynek többletforrása 4 milliárd forint.

A mentők napja alkalmából rendezett eseményen elmondta azt is, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében mentésre 39,7 milliárd forint áll rendelkezésre, szemben a 2010-es 22,5 milliárddal.

A miniszter emlékeztetett, hogy 2016. szeptember 1-jétől átlagos 26,5 százalékos egészségügyi béremelés történt, idén novembertől 12 százalékos lesz az emelés mértéke, majd 2018 és 2019 őszén további 8-8 százalékos emelésben részesülnek az egészségügyi dolgozók.

Hozzátette: a béremelésre fordított többlet ebben az évben 6,4 milliárd, jövőre pedig 7,5 milliárd forint lesz. Példaként elmondta, hogy az emeléssel egy mentőorvos bére a 2012-es átlag 390 500 forinthoz képest jövőre 645 ezer forint lesz, egy mentőtiszt bére pedig 242 300 forintról 460 112 forint emelkedik.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink